A fejlődő országok oktatásáról szóló, Hölvényi György által jegyzett jelentést az EP plenáris ülése nagy többséggel szerdán megszavazta.

Hirdetés

A politikus nyilatkozatában elmondta: a jelentés több mint félmilliárd afrikai fiatalt érint. Mint mondta, óriási a jelentősége annak, hogy az EU foglalkozik az oktatással, hiszen ha nincsen korszerű, minőségi oktatás, amely munkahelyteremtéshez vezet Afrikában, akkor erősödik az elvándorlás kockázata. A képviselő megjegyezte, fel kell számolni azt a brüsszeli mítoszt, hogy a migráció jó, mivel a fiatalok elvándorlása káros, ellehetetleníti Afrika gazdasági fejlődését.

„Az oktatás biztosításában a helyi egyházak oroszlánrészt vállalnak, amit nem hagyhat figyelmen kívül az unió sem. Erre is felhívja a figyelmet a szerdán elfogadott határozat” – emelte ki a képviselő.

Hölvényi György szerint eddig az EU figyelmen kívül hagyta a helyi egyházi közösségek szerepét az úgynevezett világnézeti semlegesség alapján, és az Európai Bizottság erre alapozva gyakorlatilag kizárta az egyházakat a fejlesztési finanszírozásból, holott Afrikában azok biztosítják az oktatás és az egészségügyi ellátás 40 százalékát.

„A jelentés elfogadása a Magyarország által képviselt helyben segítés politikájának sikere is, amely a kiváltó okok helyben történő kezelését és nem azok Európába importálását tűzi ki célul” – fogalmazott a képviselő.

Hölvényi György, az Európai Néppárti Képviselőcsoport fejlesztéspolitikai szóvivője a jelenlegi parlamenti ciklus kezdete óta kiemelt ügyként kezeli az oktatás és a szakképzés kérdését. Az elmúlt öt év munkájának összegzéseként az EP fejlesztési bizottsága 2023 elején bízta meg azzal, hogy készítsen jelentést arról, miként tehet többet az unió azért, hogy az afrikai fiatalok helyben jussanak minőségi oktatáshoz. A szerdán elfogadott szöveg az elmúlt évek tényfeltáró munkájának, valamint afrikai partnerekkel kiépített szoros kapcsolatnak eredménye – olvasható a képviselő sajtóközleményében.

Korábban írtuk