Háromszáz négyzetkilométeres terület. Belegondolni is jó. Nagy részét összefüggő erdőség borítja, bükkösök és fenyvesek, ágaikon 157 madárfaj, a fák közti tisztásokon 296 féle lepke. Összesen 1267 különböző növény, ötvennél több emlős, csak a denevérek rendjéből húsz faj. Ezt a sok szépet tudós emberek mind összeszámolták, rendszerezték, besorolták. Nem tegnap kezdődött a tudományos érdeklődés, és még ma is tart. A XIX. század közepén indult el a kutatás az itteni növényvilág megismeréséért. A területet, melyet nehéz megközelíthetősége miatt századokig Ördögkertnek hívtak, már a monarchia idején, 1883-ban mindenféle gazdasági tevékenységet kizáró, védett erdőjárássá nyilvánítják, 1949-ben nemzeti parkká, 1979-ben a világörökség részévé. Nem sok természeti érték lehet a világon, amelyik már százhúsz éve is védett volt, az ökológia kifejezés akkor még nem is létezett.

A nemes tudomány képviselőit már önmagában a felszíni vizek bősége megragadta. Tudniillik a Dinári-hegység a változatos karsztformákat bőven méri, de a vizeit valahogy szereti rejtegetni. Elvan az a föld alatt, megy a maga természete után, zsombolyokat, jégvermeket, barlangokat váj, ahogy a kőzet engedi. Ez utóbbiakból eddig harmincegynéhányat térképeztek föl, egyikükben, amelynek azúrkék vize után a Kék-barlang nevet adták, tanyázik a hosszúlábú denevér. Neki sajnos nemcsak itt, hanem a veszélyeztetett fajok listáján is bérelt helye van. Ahol a víz felszínre bukkan, a vízmegtartó dolomitréteg határán, ott bő karsztforrások fakadnak, rohanni kezdenek lefelé, néha megpihennek kisebb-nagyobb tavakat megtöltve. Egyikből a másikba vízesések formájában buknak alá, annyi van belőlük a nyolcvancentistől a nyolcvanméteresig, hogy a szem belefárad a nézésükbe. Aztán tovább haladnak együtt vagy külön, amíg véget nem ér kimért útjuk. Akár az ember. Föntről jön, forrás, amikor születik, befutja földi pályáját, s a végén eltűnik a tengerben. Cserfes még, amikor meglátja a napvilágot, csörgedez, száguld, mindent akar és azonnal. Aztán lassan szelídülni kezd, nagyobb lesz, komolyodik, egy-egy helyen elidőzik. Folyó lesz belőle, lassan, hömpölyögve tart halál és születés helyére, ahol célba ér. Végül a nap ereje a zúgó tengert halk felhővé teszi, s az esővel, amely megtisztulás, kezdődik minden elölről.

Ha arra járunk, vigyázzunk. Ott minden szép, és minden évszakban szép. Érdemes óvni. A szabályok egyszerűek: ha nem fogunk meg semmit, az utánunk jövő is lát valamit. Vízesést hazavinni úgysem lehet, barnamedvét meg nem érdemes. Ami a kettő között van: pillangó, virág, foltos szalamandra, parkőr, azt meg nem szabad. A látnivalók legfontosabbjai egyébként néhány órás sétával bejárhatóak. Szűk ösvényeken, kis hidakon, keskeny pallókon vezet az út. Fölöttünk bükk és fenyő, mellettünk víz, társunk pillangó, virág, foltos szalamandra. Közben a madarak mondják a magukét, a vizek nemkülönben, még a fák is susognak olykor. Jó ott. Sajnos a barlangok rejteznek előlünk, pedig érdekesek. Némelyik tufazátonyokban keletkezik, bennük a moha és az algák hatására elszíneződött pompás cseppkövek nőnek a barlang mennyezete felé, vagy éppen onnan ereszkednek alá, s ahogy így növekednek egymás felé, van úgy, hogy összeérnek. Efféle barlangok még kisebbek vízesések alatt is meg-megbújnak.

(Boros)