Ezekre azért van szükség, mert Kínát a világra való nyitásával párhuzamosan egyre több „külső fenyegetés és kihívás éri” – indokolta.

Hirdetés

Kínai magáncégeket az elmúlt években külföldön többször beperelték olyan vádakkal, amelyek a termékhamisítástól és -lopástól a videomegosztó portálok betiltásáig terjednek.

Hszi kijelentette, hogy a globalizációval párhuzamosan a kínai cégeknek, de a magánembereknek is meg kell tanulniuk a jogkövetést.

„Kínának aktívan részt kell vennie a nemzetközi jogi szolgáltatások fejlesztésében, és magának is ki kell fejlesztenie világszínvonalú választottbírósági intézményeket, létre kell hoznia ügyvédi irodákat külföldön” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Hszi szerint a jogállam a legjobb környezet az üzleti tevékenység számára, ezért nyitott és átlátható, a külfölddel szoros kapcsolatban lévő jogrendszert kell kiépítenie. Meg kell erősítenie a szellemi tulajdonjogok, valamint a Kínában élő külföldiek és a külföldi finanszírozású vállalkozások jogainak védelmét is.