Hirdetés

– Hunok Skandináviában. Elsőre meghökkentően hangzik könyvének a címe (The Huns in Scandinavia. A new approach centered around modern DNA). Mi alapján gondolja, hogy az európai hunok egy része a mai Dél-Svédország területére költözött?

– Jómagam és más kutatók amellett érveltünk az utóbbi években, hogy bizonyos hun csoportok már a Kr. u. V. század elején megjelentek Skandináviában. Három okunk van ezt feltételezni: az első ok történelmi, hiszen különböző magyar és germán nyelvű történelmi források is ezt állítják, a második ok régészeti, hiszen a dél-lengyelországi Czulicében talált népvándorlás kori temetkezésből származó emberi maradványok szénizotópos és genomikai elemzései alapján ma már biztosan tudjuk, hogy az V. század első évtizedében is jelen voltak hun csoportok a Kárpátoktól északra. A térben és időben szinte egykorú jakuszowicei temető is hun polikróm, valamint Sösdala-stílusú leleteket tartalmazott, ráadásul a Sösdala-stílusú leleteket a hun szokás szerint körülbelül ugyanebben az időben helyezték el a dél-svédországi hegygerinceken – mindez arra utal, hogy a hun csoportok már az Kr. u V. század elején jelen voltak Dél-Svédországban. A harmadik ok pedig genetikai, mert napjainkban több hun eredetű apai, tehát Y-DNS-ág is jelen van a dél-svédországi népességben.

– Milyen történelmi források támasztják alá az elméletét?

– A közelmúltban megjelent A hunok Skandináviában: új megközelítés a modern DNS alapján című cikkemben felsorolok néhányat közülük. A hunok és szövetségeseik Skandináviában című, hamarosan megjelenő könyvemben (amely ezzel a címmel hamarosan magyarul is megjelenik), további forrásokat sorolok fel, különösen a hunok skandináviai jelenlétére vonatkozóan. Nem használom fel azonban az összes rendelkezésre álló forrást, ehelyett néhány fontosabbat elemzek, és igyekszem bemutatni, hogy alátámasztják egymást. Priszkosz rétor például azt állítja, hogy Attila birodalma a Kr. u. 440-es évek végén egész Szkítiát és „az óceán szigeteit” is magában foglalta, ez utóbbi valószínű, hogy Skandináviára utal, amelyről akkoriban a rómaiak azt hitték, hogy egy nagy szigetet alkot, ezt pedig kisebbek veszik körül. Jordanes szerint a hunok és szövetségeseik Attilára úgy hivatkoztak, mint a „szkíta és a germán birodalom egyedüli birtokosára”. A római források szerint a hunok megjelentek a mai Nyugat-Németországban; az Atlakviða, egy óészaki nyelvű hősköltemény azt állítja, hogy bizonyos hun csoportok Jütlandon is jártak. A Wīdsīþ című óangol költemény pedig, amelynek egy részét már a VI. század során lejegyezték, azt állítja, hogy a hunok és a gótok harcoltak egymás ellen az Alsó-Visztula melletti erdőségekben, a Balti-tenger déli partjának közelében. A Thiedrekssagában több olyan hun csoportot és sereget említenek, amelyeket Svédországba küldtek. Végül pedig a dél-svédországi helyi legendák szerint is jártak hunok az ország ezen részén.

Korábban írtuk

– Milyen haplotípuscsoportokhoz tartoznak azok a mai svédek, akik ezeket a hun géneket hordozzák?

– A svédeknek egy kisebbsége hordoz olyan Y-kromoszomális apai vonalakat, amelyek valószínű, hogy a sztyeppei nomád csoportokra vezethetők vissza. A „sztyeppei nomád” kifejezéssel a vaskori, összetett íjakat használó lovas nomádokra gondolok, nem pedig a korábbi, proto-indoeurópai pásztornépességekre. Az előbbieket az különbözteti meg az utóbbiaktól, hogy a vaskori lovas nomádok különböző mértékben, de egyaránt hordoztak nyugat- és kelet-eurázsiai genetikai örökséget, és főként az R-Z93 és a Q1 apai vérvonalágak voltak rájuk jellemzők. Az R-Z93 és a Q1 több alágazata is jelen van a mai Dél-Svédországban, ilyen például az R-Y38432, amely szoros rokonságban áll a Budapesten feltárt hun sír egyik férfiújával, akinek R-FGC56425-ös apai vonala van. Az a tény, hogy a korbecslés szerint az R-Y38432 TMRCA-ját (time to most recent ancestor) a Kr. u 426 körüli időre datálják, valamint hogy a kontinentális Európában soha nem mutatták ki, arra utal, hogy körülbelül ebben az időben kerülhetett Svédországba. Az R-S10885 haplocsoportot, amelyhez az R-Y38432 apai vérvonal is tartozik, mind a kelet- és nyugat-kazahsztáni hun mintákban, mind a magyarországi hunokéban is kimutatták. Kétségtelen, hogy az R-S10885 haplocsoport egy hunokhoz köthető, vagyis hun apai DNS-ág. Valószínű, hogy ezt a DNS-ágat, akárcsak a többi, ma Skandináviában jelen lévő sztyeppei nomád DNS-ágat heterogén hun csoportok hozták északra. Feltehetően ezek a hun csoportok alkották a Sösdala-stílus néven ismert régészeti-kulturális horizontot, ám mivel a Sösdala-stílus régészeti horizontjába tartozó emberek elhamvasztották halottaikat, ez megmagyarázhatja, hogy a skandináv „ősi” DNS-mintákban miért nem észlelték ezeket a sztyeppei nomád Y-DNS-ágakat.

– Értem, hogy ezek a haplocsoportok megtalálhatók a hunokhoz köthető sírokban, de miből gondolja, hogy ez egy hun gén? Nagyon kevés európai hun csontvázat ismerünk, és nagyon kevés ősi mintán végeztek genetikai vizsgálatot.

– Igaz, hogy kevés hun emberi maradványt ismerünk, és még kevesebbet vizsgáltak meg genetikailag. Ezzel együtt jelenleg éppen elég ősi emberi maradványból van mintánk ahhoz, hogy legalább néhány hun Y-DNS-ágat azonosítani tudjunk, és nyomon tudjuk követni az Altajból Európába vezető nyugati vándorlásukat. Az egyik példa erre az R-S10885, a másik pedig a Q-YP789 haplocsoport. Mindkét ág megtalálható az északkelet-kazahsztáni Berelben élt hun csoportok DNS-ében, még az Európába vándorlásuk előttről. Egy másik – valószínűen – hun vérvonal az R-Y56311, amelyet a mongóliai Arhangaj tartomány területén talált hsziungnu (ázsiai hun) király csontvázából mutattak ki. Az R-Y56311 haplocsoport mai tudásunk szerint csak Lengyelországban és Svédországban van jelen. Az R-S10885 haplocsoport viszont Magyarországon és Svédországban, a Q-YP789 pedig Magyarországon és Lengyelországban is. Ezen elterjedési mintázat a hun csoportok észak felé irányuló vándorlására utal, amelynek során végül elérték Svédország déli részét.

– A székelyeket is említi a könyvében. Génjeik arra utalnak, hogy egyesek közülük a hunokkal állnak rokonságban?

– Igen, a székelyek egy része hordozza a korábban említett R-S10885 és a Q-YP789 géneket.

– Kapott-e érdemi reakciókat vagy kritikákat történészektől vagy más kutatóktól?

– Kritikát és dicséretet egyaránt kaptam tudósoktól. Kezdetben inkább kritikát, de ahogy egyre több bizonyíték került napvilágra, ezek a kezdeti, nyers bírálatok alábbhagytak. Több neves tudós is dicsérte a kutatásomat, köztük Peter B. Golden amerikai történész, turkológusprofesszor. Ám néhány skandináv tudóst rosszmájúan megtámadtak, amiért megdicsérték a munkámat, ezért elhatárolódtak tőlem. Sokkal több pozitív visszajelzést kapok a Skandinávián kívüli, különösen a magyar tudósoktól.

– Beszélgetésünk elején említette, hogy ön is egy ilyen hun haplocsoportba tartozik. Körülbelül hány ember hordozhat ma hun géneket Svédországban?

– Ezek a dél-svédországi férfi Y-DNS-vonalak kevesebb mint öt százalékát teszik ki. Én a Q-L527 apai vérvonalat hordozom, e haplocsoport Dél-Szibériából ered, de még nem tudjuk, hogy ez az ág mikor és hogyan került Skandináviába. Valószínű, hogy nem hun, hanem inkább szkíta népességekkel rokonítható. A Q-L527-hez legközelebbi rokon ágat a szibériai Okunyev-kultúrából (Kr. e 3000–1300) származó emberi maradványok között mutatták ki. Más, közeli rokon ágakat is azonosítottak különböző korai sztyeppei nomád csoportoknál, mint például a karaszuk, a Szrubnaja-Alakul, a vuszun és a tagar kultúrákban. Véleményem szerint a Q-L527 és az R-Z93 skandináviai elterjedése a hun időszakhoz kapcsolódik, még akkor is, ha ezen Y-DNS-ágak némelyike nem hun, hanem a hunok szövetségeseitől származik. Én is hordozok egy kisebb mennyiségű szkítoszibériai vagy hun forrásból származó autoszomális keveredést (genetic admixture), apámtól örököltem, az ő szervezetében valamivel több van, mint az enyémben. A nálam megtalálható „keleti keveredést” több skandináviai Q1-es személynél is kimutatták. Ez a keveredés nem egyenletesen oszlik el a skandinávok között, még a Q1-et és a R-Z93-at hordozók között sem, ami arra utal, hogy ezen egyének vagy csoportok ősei szórványosan és meglehetősen későn integrálódtak Skandinávia etnikai szövetébe.

– Milyen vizsgálatokkal lehet ezeket ilyen pontosan megállapítani?

– Az ilyen genetikai keveredéseket minden kereskedelmi forgalomban kapható DNS-teszt azonosítja. A FamilyTreeDNA a saját keveredésemet „indián és magyar ősökként” címkézi, de ezen címkék csak helyettesítő elemek, amelyeket a FamilyTreeDNA ebben az esetben a sokkal ősibb összetevők azonosítására használ. Ha más rendelkezésre álló eszközöket használunk ennek a keveredésnek az elemzésére, akkor úgy tűnik, hogy egy része a késő bronzkori andronovói kultúrához (Kr. e 2000–1150), egy másik pedig őshonos szibériai csoportokhoz kapcsolódik. Ezek a csoportok a bronzkorban, a Kr. e. 1500–800 közötti időszakban keveredtek Dél-Szibériában, a bronzkori Karaszuk-kultúra területén, a Minuszinszk-medencében a Jenyiszej, valamint az Ob felső folyása mentén. Mai tudomásunk szerint a szkítoszibériaiak és a szakák a karaszuk kultúrából alakultak ki. A hsziungnuk/hunok viszont a szkítoszibériaiak/szakák és a késő bronzkori, mai Mongólia területén lévő Slab-grave kultúrából származó csoportok keverékeként, ez utóbbiaknak főként kelet-eurázsiai őseik vannak.

– Svédországban is téma lett a kutatása? Jól ismerjük a svédek viking gyökereit, mit gondolnak erről a sztyeppei örökségről?

– Ezt a témát Svédországban nem vitatják meg nyíltan. Éppen ellenkezőleg: a svéd mentalitás a konformitást hangsúlyozza, és az ellentétes véleményeket igyekszik elhallgatni. Ez az oka annak is, hogy néhány skandináviai tudós úgy döntött, hogy elhatárolódik tőlem, mert ha valaki kétségbe vonja az elfogadott paradigmákat, annak következményei lesznek, különösen egy olyan országban, mint Svédországban. Egyes tudósokat arra ösztönöznek, hogy hiteltelenítsék és fojtsák el a vitát, mivel a hírnevüket és karrierjüket éppen az ellenkező értelmezésre építették fel. A svédek és más skandinávok nagy része a neolitikum során Skandináviába érkezett proto-indoeurópai pásztornépességektől származik. A proto-indoeurópai örökség jelentős szerepet játszott kultúrájuk, hiedelmeik és szokásaik létrejöttében. Én azonban amellett érvelnék, hogy a hiedelmek és szokások egy részét, amelyekről úgy vélik, hogy ezektől a proto-indoeurópai csoportoktól származnak, inkább a hunok és szövetségeseik hatásainak kellene tulajdonítanunk.

– Ha már a hiedelmeknél tartunk, hogyan kapcsolódnak a hunok az Odin-mítoszokhoz?

– Több kutató mellett én is azt állítom, hogy az Odinról szóló mítoszok legalábbis részben az említett valós történelmi események mitologizált változatai. Az Atlakviðában Attila csarnokát valhǫll néven említik, ugyanezt a szót használják Odin csarnokára a későbbi forrásokban. A valhǫll legkorábban valójában az Atlakviðában jelenik meg. Ebben az összefüggésben a szó a „halottak csarnokát” és az „idegen csarnokot” is jelentheti. A dániai Jütlandról származó IK 737-es aranybrakteáta (lemezpénz) amelyet a Kr. u. V. századra datálnak, valószínű, hogy tartalmaz egy utalást Attilára, amiről a hamarosan megjelenő könyvemben beszélek. Az IK 737 és más hasonló brakteátákon emberarcok is vannak, amelyekről széles körben úgy vélik, hogy Odint ábrázolják, ám a Gesta Danorumban Odinra egyenesen úgy hivatkoznak, mint egy hun sámánra. Nincs logikus magyarázat arra, hogy a geszta szerzője, Saxo Grammaticus miért hozta összefüggésbe Odint a hunokkal, hacsak nem léteztek korábbi beszámolók Dél-Skandináviából, amelyek szintén ezt tették. Az izlandi Ynglinga saga elbeszéli, hogyan vándorol Odin Tyrklandból, azaz a törökök földjéről Svédországba, ahol népével együtt letelepül. Tyrkland az Ynglinga saga leírása szerint a Dontól keletre található. A hunok Kr. u. IV. századi érkezése előtt alig volt török jelenlét ebben a régióban, ami azt jelenti, hogy az odini vándorlás a Kr. u. IV–V. századra tehető.