Hunter Biden, Joe Biden amerikai elnök fia az édesapjához hasonlóan a demokrácia lelkes védelmezője. Legalábbis ez derült ki a képviselőház bizottságai előtti tanúvallomásából, amelyet az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárásban tett.

Hirdetés

„Azt mondta, hogy azért választották a Burisma ukrán energetikai cég igazgatótanácsába, hogy megvédje a demokráciát, és a Burisma megállítsa az orosz agressziót”

− idézte az elnök fiát Marjorie Taylor Greene georgiai republikánus képviselő a Breitbart amerikai hírportálnak.

„Hála az égnek, hogy Hunter Biden ott volt a Burisma tanácsában, mert ez központi szerepet játszott a stratégiájában, hogy szembeszálljon Vlagyimir Putyinnal”

− gúnyolódott egy másik képviselő, Matt Gaetz.

„Káprázat azt hinni, hogy Hunter Biden nemzetközi üzleti tevékenységet folytatott. Ez egy nemzetközi üzleti tranzakciónak álcázott megvesztegetés volt. Semmi több, semmi kevesebb”

− fordította komolyra a szót a floridai képviselő.

Korábban írtuk

Mint ismeretes, a Burisma ellen korrupció miatt nyomozott az akkori ukrán főügyész, akit alelnöki hivatali ideje alatt Joe Biden kirúgatott, azzal fenyegetőzve, hogy visszatartja az Ukrajnának szánt egymilliárd dollárnyi segélyt.

Joe Biden lehetett a „márka”, melyből a családja gazdagodott

Hunter Bident arról a kínai állami érdekeltségű céggel való levelezésről is kérdezték, amelyben a kínai fél tíz százalékot ígért a „nagy embernek”. Az ifjabbik Biden nem tagadta, hogy Joe Biden volt a „nagy ember”, de ragaszkodott hozzá, hogy „nem vonta be” az apját az üzleti ügyeibe. Szerinte a házbizottságoknak nem lehet bizonyítéka, a vizsgálat eddigi eredményeit pedig „összeesküvés elméleteknek” nevezte.

„E-mailek, szöveges üzenetek, fotók, hangüzenetek, látogatási naplók és tanúvallomások bizonyítják, hogy Joe Biden részt vett fia, Hunter külföldi üzleti ügyleteiben”

− mutatott rá Steve Guest republikánus stratéga az X-en közzétett posztjában.

Többek között Hunter Biden egyik korábbi üzlettársa, Tony Bobulinski is azt vallotta, hogy az amerikai sajtóban megszellőztetett, a kínai céggel kapcsolatos „jutalmazásról” szóló e-mailekben emlegetett „nagy ember” nem volt más, mint az akkori alelnök és mostani elnök, Joe Biden.

„Joe Biden tudott ezekről a csalásokról, részt vett bennük és hasznot húzott belőlük. Joe Biden részt vett vacsorákon, beszélt kihangosított telefonon, megjelent találkozókon, és kávézott fia külföldi üzlettársaival.”

− mondta James Comer, a képviselőház felügyeleti bizottságának elnöke, hozzátéve hogy Joe Biden volt a „márka”, amelyet a családja meggazdagodására árusított ki. Comer szerint a házbizottságok folytatják a tanúk kihallgatását – számol be róla a Fox News amerikai televíziós hálózat.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható a Magyar Nemzet oldalán.