Azonosítatlan tárgy ragadt a NASA marshelikopterére, az Ingenuityre – számolt be az IFLScience. Az űrhivatal a történtekről egy közleményt is kiadott, mely szerint egy FOD (foreign object debris), azaz

egy idegen objektumtörmelék tűnt fel a kamera felvételén az Ingenuity 33. repülés során.

Hirdetés

A NASA nem bocsátkozott találgatásokba, hogy mi lehetett a tárgy, de hangsúlyozták, a korábbi manőverek során nem vették észre. A nejlonzacskóra emlékeztető tárgy a repülés elején bukkant fel, majd nagyjából félúton lehullott. Az űreszköz nem sérült még ettől a „találkozástól”.

A NASA bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben – írta a portál.

Egyes becslések szerint a Mars felszínén több mint hét tonna, az emberiség által hátrahagyott hulladék található. A legtöbb szemét nehéz, és egy helyben maradt, a videón azonban egy látszólag kifejezetten könnyű törmelék látható.

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az objektum azon ejtőernyő maradványa, amellyel az Ingenuityt szállító Perseverance landolt a vörös bolygón.

A small piece of foreign object debris (FOD) is seen in footage from the navigation camera of NASA's Ingenuity Mars Helicopter during its 33rd flight on Mars on Sept 24, 2022. The FOD is seen attached to one of the rotorcraft's landing legs, then drifting away.

(Mandiner)

Korábban írtuk