Az eset csütörtök este történt a határhoz közeli Michałowo település közelében – mondta el sajtóértekezletén Lukaszewski. Kifejtette: egy migránscsoport a határt őrző katonákat kövekkel dobálta, majd ketten közülük illegálisan átlépték a határt. Egyikük rátámadt egy lengyel katonára, akinek „élete és egészsége veszélybe került”.

Hirdetés

Az illegális bevándorlót a határőrség őrizetbe vette, majd orvosi kezelés után egy migránsközpontba került. A katonát kórházba szállították, állapota stabil, de egyelőre nem képes szolgálatának ellátására – számolt be a szóvivő.

Łukaszewski közleménye szerint „agresszív migránsok” annak ellenére követtek el határsértést, hogy a lengyel határ védői sima csövű fegyverekből figyelmeztető lövéseket adtak le.

Ügyészségi közlés szerint az ügyben két eljárás is zajlik, az egyik a katona által esetlegesen elkövetett hatásköri túllépést vizsgálja. A másikat viszont a katona kezdeményezte köztisztviselő elleni támadás címén.

A hatásköri túllépés ügyében folytatott eljárást Mariusz Blaszczak volt nemzetvédelmi miniszter, az ellenzéki Jog és Igazságosság frakcióvezetője bírálta. „A határvédők hogyan gondoskodjanak biztonságunkról annak tudatában, hogy (az igazságügyi miniszter és főügyész, Adam) Bodnar által irányított ügyészség csak lesi, mikor indíthat ellenük vizsgálatot?” – fogalmazott Blaszczak az X-en.

Daniel Brodkowski, az Olsztyn városi kerületi ügyészség szóvivője később a PAP hírügynökséggel tudatta: a hatásköri túllépés ügyében nem gyanúsítottak meg senkit, a vizsgálatot nem konkrét személy ellen, hanem „adott ügyben” folytatják.

A katonát védelmébe vette Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter is, aki az X-en azt írta: az incidens során a katonák „mindent megtettek, hogy a kődobálás és az agresszió közepette a megállítsák a határsértőket”.

A fehérorosz határszakaszon korábban is történtek sérülésekkel járó incidensek. Tavaly júniusban meghalt Mariusz Sitek lengyel katona, akit megkéselt egy határsértő.

A határőrség adatai szerint a fehérorosz határszakaszon a hét végén 390 határsértési kísérlet történt, 26 migráns után nyomozás indult.

Lengyelország július 7-től ellenőrzéseket vezetett be a német és a litván határszakaszon is. A határőrség hétfői közlése szerint a litván határon egy hét alatt több mint 40 ezer utas ellenőrzése során 40 migránst tartóztattak fel. A német határszakaszon 67 ezer utast ellenőriztek, és 24 külföldit nem engedtek be Lengyelországba.