Indulnak a rózsaszín buszok Iszlámábádban
A pakisztáni hatóságok ingyenes buszokat indítottak a Iszlámábádban diáklányok és tanárnők számára, hogy megkönnyítsék bejutásukat a fővárosi iskolákba és más oktatási intézményekbe.A „Nincs félelem, nincs akadály” feliratú rózsaszín buszok a tervek szerint szerdától naponta mintegy 8-10 ezer diáklányt és tanárnőt szállítanak a legfontosabb útvonalakon – közölte az oktatási minisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint a kezdeményezés célja, hogy a javarészt anyagi okok, illetve a tömegközlekedés elmúlt években megemelkedett költségei miatt az iskolából kimaradó lányok folytatni tudják, illetve megkezdhessék tanulmányaikat.
A beiratkozási arány növelése érdekében a minisztérium ingyenes étkeztetést is biztosított az általános iskolásoknak Iszlámábádban.
A közlekedési nehézségek régóta akadályozzák a női hallgatókat, különösen vidéken élőket, hogy megkezdjék felsőoktatási tanulmányaikat. Kevés család engedhet meg ugyanis saját járművet és kevesen bíznak a pakisztáni tömegközlekedésben.
Pakisztánban az ENSZ márciusi adatai szerint csupán a nők 21 százaléka dolgozik, a vidéken élő lánygyermekek pedig kevesebb mint 20 százaléka jut el a középiskoláig. Az oktatásból kimaradó gyermekek száma itt a második legmagasabb a világon: becslések szerint az 5-16 éves korosztály 44 százaléka, mintegy 22,8 millió gyermek nem jár iskolába Pakisztánban.
Egyes régiókban a politika és az erőszak is jelentős akadályt jelent a lányok oktatásában, mivel a pakisztáni tálibok az elmúlt években iskolák százait támadták meg és gyújtották fel, javarészt az afgán határhoz közeli településeken.