Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A német genderlobbi az „elfogadás és tolerancia” jegyében már odáig merészkedett, hogy mit sem törődve a szülők és pedagógusok felháborodásával, botrányos munkafüzetet vezetett be az általános iskola ötödik osztályától. Tízéves gyerekek fejét tömik az LMBTQI összes változatával. Tananyag emellett a deviáns szexuális perverzió, beleértve a fajtalankodást, a vérfertőzést és a pedofíliát.

A szerző Gabriela Rosenwald. A tankönyvíró szerint a „szaporodjatok és sokasodjatok” isteni parancsa már csak bizonyos feltételek mellett érvényes a mai társadalomra, ahol a heteroszexuális mellett a homoszexuális életforma is legális. A szerző az emberi kapcsolatok alapját, a szeretetet és a szerelmet betegesnek tartja.

Mi a „normális” a szerelemben?? – teszi fel Rosenwald két kérdőjellel a cinikus kérdést, a szexualitást kizárólag a testi vágyak kielégítésére és gátlástalan kiélésére korlátozva. De ez még nem minden: szerinte egy tízéves gyereknek azt is tudnia kell, mit jelent a szadizmus, a mazochizmus, a pedofília, a vérfertőzés, kik a homokosok és kik a leszbikusok, kik a nimfomániások, milyenek a frigid férfiak és nők. Ezt kell tanulniuk a német gyerekeknek az iskolában!

A tankönyvíró Szexuális sokszínűség című munkafüzete az általános iskola 5–10. osztályos tanulói számára készült, a biológia, társadalom, illetve politikai nevelés tárgyakhoz.

A munkafüzet minden egyes genderhez, illetve perverz megnyilvánuláshoz, mint például biszexuális, transznemű vagy szadista, egy definíciót rendel, amelyet azután az órán megbeszélnek, kiscsoportos szerepjátékkal modelleznek, majd a tanulóknak értelmezniük kell az adott fogalmat a saját szavaikkal. Vannak rajzos feladatok is, ahol a haj nélküli sablonfigurákat a megadott módon kell továbbrajzolni és kiszínezni. Ettől kevés perverzebb rajzfeladat létezik…

Nem csak a felsősöknek kell ilyet tanulniuk. Nyolcéves kortól (!) ajánlott a német iskolákban a Leánylélek (Mädchenseele) című film, amelynek főszereplője egy kisfiú, aki rádöbben (azt képzeli), hogy ő valójában lány. Nem nehéz elképzelni, milyen reakciókat vált ki egy ilyen film ebben az éretlen korosztályban. A fél osztály azon nevetgél, hogy ki lány és ki fiú, és a legtöbb gyermek úgy megy haza, hogy ő bizony nem az, aminek született. Egy normális szülő ilyenkor elmagyarázza, hogy minden kisfiúnak lehetnek lányos tulajdonságai, mint ahogy egy lány is játszhat fiús játékokat, például focizhat, de attól még az marad, aminek született. Normális pedagógus pedig le sem vetít egy ilyen filmet. De ezt nem a tanár dönti el. A baloldali-zöld genderideológia úgy terjed, akár a vírus. Se szeri, se száma az internetről letölthető képzési, oktatási segédanyagoknak, amelyek célja a német gyerekek „demokratikus nevelése a tolerancia jegyében”.

A folyamat nem most kezdődött. A baloldali vezetésű berlini szenátus például már 2009-ben elhatározta, hogy egy általános iskolai didaktikai segédanyag összeállítására ad megbízást. A szexuális sokszínűség mellett a különböző kultúrák elfogadása, a népek összekeverése, a klasszikus családmodell bomlasztása, a nemzettudat elsorvasztása, a határok nélküli internacionalizmus szellemiségének terjesztése a cél, hogy létrejöjjön a keresztény gyökerektől, a hazaszeretettől, a családtól, az érzelmektől és végül még a saját nemi identitásától is megfosztott, talajvesztett embertömeg, az új proletariátus, amely már „csak a láncait veszítheti”.

Az átnevelést idejében el kell kezdeni. A sokszínűség iskolája. Ez a címe annak az észak-rajna–vesztfáliai internetes oktatási szakportálnak, amit például Berlinben és Brandenburgban is használnak az általános iskolai oktatásban. Néhány címszó a tartalomból:

Identitás.

Kik vagyunk?

Hogyan lehet felismerni a homofóbiát?

Homoszexuális és leszbikus életformák.

Szivárványos iskola: tolerancia, a másság elfogadása.

Hetero-, homo-, transz-, illetve biszexuális életformák.

Az iszlám az iskolában.

Homo- és transzfóbia.

Homoszexualitás a migráns családokban.

Útmutató a pedagógusoknak: „A gyerekeknek mielőbb meg kell tanulniuk, hogy a homoszexualitás teljesen normális.” A hangsúly a „teljesen normális” és a „mielőbb” szón van.

Az egészséges társadalom többsége felnőtt fejjel tudomásul veszi és elfogadja, hogy élnek közöttünk homoszexuális emberek, akiknek ugyanúgy lehetnek értékes tulajdonságai, amiért megbecsülés illeti őket. De ez akkor sem normális állapot. Csak a hanyatló társadalom tartja teljesen normálisnak azt, ami a biológia tudománya szerint zsákutca, mert a homoszexualitás nem szolgálja az élet továbbadását.

És akkor a mondat második része: mikor is kell elkezdeni egy gyerek szexuális felvilágosítását? „Mielőbb”? Ma már a nyolcévesek is sejtik, hogy a kisbabát nem a gólya hozza. Ám nyolc-tíz éves korban az ilyen perverz tananyag felér a lelki megrontással.

De ez még nem minden. A Zöldek már a pedofília legalizálásán dolgoznak. Ha valaki még mindig azt hiszi, hogy a Zöldek pártja a környezetvédelem élharcosa, annak érdemes felidéznie az egyik ismert politikus, Daniel Cohn-Bendit undorító szavait. „Egy gyermek szexualitása valami egészen fantasztikus. Amikor egy ötéves kislány elkezd levetkőzni, az csodálatos” – mondta a gátlástalan zöldpárti politikus egy televíziós interjúban. Daniel Cohn-Bendit ezért a kijelentéséért nem került börtönbe. Épp ellenkezőleg: 1994 és 2014 között európai parlamenti képviselő volt.

Ulrich Kutschera professzor, Németország egyik legelismertebb biológusa ellen viszont büntetőeljárás folyik. A tudós korábban a fotoszintézis kutatásával szerzett elévülhetetlen érdemeket. Most néplázításért és rágalmazásért ül a vádlottak padján. A büntetőper a kasseli járási bíróságon folyik. A professzornak azért kell védekeznie, mert megírta, hogy fantazmagória, beteges elmeszülemény mindaz, ami a genderideológia talaján fogant: a trendi fogalmak fejük tetejére állítják a biológia törvényeit. A professzort megdöbbenti és rémülettel tölti el, ha egy leszbikus vagy homoszexuális pár művi megtermékenyítéssel vagy béranya felfogadásával vállal gyereket. Hasonlóan elítéli a gyerekek idő előtti szexuális felvilágosítását és erkölcstelen iskolai félretájékoztatását a hatvan különböző úgynevezett nem létezéséről.

2016-ban jelent meg A genderparadoxon című könyve, amely kiverte a biztosítékot a genderlobbi képviselőinél. Kutschera egy interjúban a gyermekek természetellenes korai szexualizálását a védekezésre képtelen kiskorúak szellemi megerőszakolásának nevezte. Többször hangsúlyozta, hogy a csecsemőkori anya-gyermek kapcsolat a lehető legerősebb kötődés, amely az evolúció során alakult ki, és amelyet most feláldoznak egy kétes ideológia oltárán.

A genderparadoxon című művében tételesen felsorolja a legújabb tudományos kutatások eredményeit és az ezekből levonható tanulságokat. Ha például egy gyermektől elszakítják az édesanyját, az olyan elementáris lelki traumát okoz, ami egész életére kihat, és joggal tekinthető egy emberi alapjog sérelmének. 2017-ben egy katolikus hírportálnak adott interjújában a professzor azt mondta, a homoszexuálisok közötti házasság legalizálása, illetve gyermekek örökbefogadása egynemű párok által államilag támogatott pedofíliához, gyermekek ellen elkövetett sorozatos nemi erőszakhoz vezet.

A professzor további bűne, hogy az AfD alapítványának kuratóriumi tagja. Ezek után nem meglepő, hogy a genderlobbi mindent elkövet elhallgattatására. Kutschera feljelentői közt van több homoszexuális férfi, egyikük tételesen vitába szállt a biológus tudományos megállapításaival. Azért tett feljelentést, mert sértve érzi magát és emberi jogait. A tárgyaláson óriási volt az érdeklődés. Az első napon nem született ítélet. A per egy későbbi időpontban, szakértők meghallgatásával folytatódik.

Így néz ki, amikor a perverzió intézményesül, amikor a deviancia polgárjogot nyer. Pedig Kutschera műveiben és nyilatkozataiban csak azt fejti ki, ami egészen nyilvánvaló: hogy nincs három, négy, öt vagy akár hatvan különböző nem. Az élet kezdete óta csak két nem létezik, a férfi- és a női. És minden emberi sejtmag összesen 46 kromoszómát tartalmaz (23 az apától, 23 az anyától). Az utolsó kromoszómapárt a nemi kromoszómák alkotják, amelyeket X és Y betűvel jelölnek. Az XX kromoszómapár a női, az XY kromoszómapár pedig a férfinemet jelöli. Harmadikat nem találtak. A nem tehát, ellentétben a liberális felfogással, nem társadalmi szerep, sem választás kérdése, hanem evolúciós örökség. Amit semmiféle bírósági eljárás nem tud megváltoztatni. Eppur si muove!