Irán figyelmeztetett a katari amerikai támaszpont elleni támadása előtt
Irán előzetes figyelmeztetést adott az Egyesült Államoknak, mielőtt megtámadta a Katarban működő amerikai támaszpontot – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán.„Irán hivatalosan válaszolt nukleáris létesítményeinek általunk történt eltörlésére egy nagyon gyenge válasszal, amire számítottunk és nagyon hatékonyan el is hárítottunk. Tizennégy rakétát lőttek ki, tizenhármat lelőttek, egyet hagytak szabadon repülni, mert nem fenyegető irányba haladt. Örömmel jelenthetem, hogy egyetlen amerikainak sem esett bántódása, és alig okoztak károkat. De a legfontosabb, hogy lereagálták magukat és remélhetőleg nem lesz több gyűlölet. Szeretném megköszönni Iránnak, hogy előre figyelmeztetett minket, ami lehetővé tette a halálos áldozatok és a sebesülések elkerülését. Talán Irán most továbbléphet a béke és harmónia felé a régióban, én pedig lelkesen bátorítani fogom Izraelt, hogy ugyanezt tegye. Köszönöm figyelmüket ebben az ügyben!” – írta az amerikai elnök.
Egy későbbi üzenetében Trump köszönetét fejezte ki a katari emírnek mindazért, amit a régió békéjének megteremtéséért tett. Hangsúlyozta egyben, hogy az iráni rakétacsapásnak sem amerikai, sem katari áldozatai nem voltak.
Végül egy csupa nagy betűvel írt üzenetében Trump azt írta: „Gratuláció a világnak, elérkezett a béke ideje!”
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a tárca Telegram-oldalán hangsúlyozta, hogy Irán támadása a Doha melletti al-Udeid amerikai támaszpont ellen válasz volt az Egyesült Államok Irán területi épsége és szuverenitása szembeni agressziójára. Hangsúlyozta, hogy Irán kész választ adni az ellen irányuló további amerikai cselekmények esetén.
