A közel-keleti műveletekért felelős Központi Parancsnokság tájékoztatása szerint a támadásokat Deir-ez-Zór tartományban hajtották végre, s az ilyen csapások célja az, hogy a terepen lévő amerikai csapatokat megvédjék az Iránhoz köthető fegyveres csoportok potenciális támadásaitól. Példaként egy augusztus 15-i dróntámadást említettek, amely koalíciós erők és velük szövetséges helyi milíciák egyik létesítménye ellen irányult, de nem követelt áldozatokat.

Hirdetés

A Középső Parancsnokság szerint ezek a csapások arányos lépések, melyek az eszkalációt hivatottak megakadályozni és céljuk a veszteségek kockázatának minimalizálása. „Az elnök adott utasítást a csapások végrehajtására” – tudatta Joe Buccino, a hadsereg szóvivője.

A tájékoztatásból nem derül ki, hogy az amerikai hadsereg milyen eszközöket vetett be, és hány áldozata volt a légi támadásoknak.

Az Egyesült Államok tavaly júniusban mért legutóbb csapást szíriai célpontokra. Jelenleg mintegy 900 amerikai katona van Szíriában, főleg az ország keleti részén. Az amerikai jelenlét a közel-keleti országban még Barack Obama elnöksége idején kezdődött, amikor az amerikai csapatok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíció katonáiként érkeztek Szíriába.

Irán Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének egyik fő támogatója. Az Irán által támogatott fegyveres szervezetek legtöbbje Deir-ez-Zórban, az Eufrátesztől nyugatra aktív.

Korábban írtuk