Fotó: ShutterStock/noamgalai
Hirdetés

„Véleményem szerint totális háborúban állunk az Egyesült Államokkal, Izraellel és Európával, és térdre akarják kényszeríteni a hazánkat”

– mondta az elnök, a legfelsőbb politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh hivatalos oldalán megjelent interjúban.

„Ez a háború szörnyűbb, mint amelyet Irak indított ellenünk, de mindenképpen összetettebb” – tette hozzá az elnök, utalva az 1980-88 közötti iraki-iráni háborúra, amelynek több százezer halálos áldozata volt.

Peszeskján nyilatkozatának előzménye, hogy Franciaország, Nagy-Britannia és Németország szeptember végén kezdeményezte: állítsák vissza Irán ellen nukleáris programja miatt az ENSZ büntetőintézkedéseit. Donald Trump amerikai elnök viszont októberben úgy nyilatkozott, hogy Washington kész megállapodni Iránnal, ha Teherán is nyitott erre.

Teherán és Washington több tárgyalást is tartott az iráni atomprogramról, mielőtt júniusban Irán és Izrael 12 napos háborút vívott egymással, amelybe az Egyesült Államok is bekapcsolódott, és csapásokat mért iráni atomlétesítményekre. A nyugati országok szerint félő, hogy Irán atombombát akar előállítani, Irán azonban ezt tagadja, és azt hangoztatja, hogy nukleáris fejlesztései békés célokat szolgálnak.