Írország, a liberális fellegvár

1921-es megszületése óta Írország nagyrészt periferikus és elzárt ország volt. Egészen a 90-es évekig a mezőgazdaságból élt a lakosság számottevő része. Írország 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, ettől, majd az Európai Uniótól aztán olyan támogatásokat kapott, amelyekről az új évezredben belépő volt szocialista országok még csak nem is álmodhattak. A high-tech vállalatok és a multinacionális cégek az 1987-es gazdasági reformprogram elfogadása után megszelídítették a „kelta tigrist”, a nem egészen ötmilliós Írország uniós mintaállammá vált. Olyan országgá, amely – látszólag – a gazdagság, a sikeresség példájaként mindenben igazolja a globalizmus szükségességét.

Az ár, amelyet az ugrásszerűen meglendült GDP-ért, a felpörgött fogyasztásért, a nagyobb vásárlóerőért és a kiváló életszínvonalért fizetett Írország, ugyancsak figyelemreméltó. Az átalakulás legnagyobb vesztese az ír történelemben korábban főszerepet játszó katolikus egyház. 2012-ben megdöbbentette a világot, hogy Írországban már több az egyháztól elforduló, mint a magát katolikusnak valló ember, ráadásul a statisztika szerint a zöld szigeten más országokkal összehasonlítva is feltűnően magas az ateisták aránya. Az ír katolikus egyházat valósággal megroppantotta a 2000 után kirobbant gyermekmolesztálási esetek nyilvánosságra hozatala, és bár nem győztek bocsánatot kérni az évtizedekkel azelőtt elkövetett bűnökért, a sajtóban és a közvéleményben gondosan felépített támadássorozat végül elérte célját. Megrendült a közbizalom a katolikus egyházban, az emberek többsége immáron sem vigaszt, sem reményt nem vár papjaitól.

Talán az egyház olvadó népszerűsége is közrejátszott abban, hogy az írek népszavazáson fogadták el az abortusztörvényt 2018 májusában. Mindennek azért van döntő jelentősége, mert a globalista erők az átalakuló Írország egyik legmarkánsabb társadalmi kérdésében értek el döntő változást. Aligha véletlen az is, hogy egy újabb társadalmi tabu áthágásával Írország teljesen utat engedett a meleglobbinak is. 2015-ben engedélyezték a melegházasságot, a referendumon kétharmados többséggel győzött az igen. Ezek után nem meglepő, hogy két évvel később, 2017-ben kormányfővé választották az indiai apától származó, nyíltan homoszexuális Leo Varadkart. Ahogyan az sem, hogy az ország budapesti nagykövetsége – más külképviseletekkel együtt – évről évre következetesen és látványosan támogatja a magyarországi Pride-ot.

Az ír politikai és közgondolkodás végzetes átalakulásában főszerepet játszik az a nem közismert tény, hogy az ország parlamentjében még mutatóba sincs elkötelezett, markáns jobboldali párt. Az Írországot jelenleg irányító kormánykoalíció legerősebb tagja, a Fianna Fáil nevében centrista, értékválasztásában, irányultságában azonban hamisítatlanul globalista, liberális tömegpárt, európai pártcsaládjában a Fekete-Győr-féle Momentum szövetségese. A dublini koalíció másik szereplője, a Fine Gael nem is olyan régen élénken szorgalmazta a Fidesz kizárását az Európai Néppártból, a párt tehát azokkal a skandináv és Benelux „jobboldali” pártokkal rokonítható, amelyeket nagyítóval sem lehet megkülönböztetni a baloldali mozgalmaktól. A kormánykoalíció harmadik tagja, a Zöld Párt elkötelezetten baloldali.

Az ellenzék legnagyobb ereje a Sinn Féin, amely néhány évtized alatt Észak-Írország után az Ír Köztársaságban is komoly pozíciókat szerzett, látványosan balratolódott az 1998-as nagypénteki megegyezés óta. Az IRA politikai fedőszerveként működő párt eredendően baloldali gerillákból verbuválódott, de száz évvel ezelőtt a baloldaliság logikus válasz volt a brit elnyomó hagyományosan konzervatív politikájára (hasonló okokból baloldali többségű Skócia is). A Sinn Féin ideológiája hosszú időn keresztül másodlagos volt az ír nemzeti célok, a sziget egyesítése és az északír katolikus kisebbség védelme emellett. Ahogyan azonban az északír polgárháború lendülete alábbhagyott, majd csendben véget is ért, a Sinn Féin egyre jobban balra sodródott, végül a globalizmus elitgárdájává vált. Ma a Sinn Féin a homoszexuálisok jogait védelmező, az abortuszt, a feminizmust, mindenféle ideológiai vadhajtást és életellenes gyakorlatot támogató, Észak-Írországban és az Ír Köztársaságban egyaránt megkerülhetetlen pánír mozgalom. A fentieken kívül az ír parlamentben üldögél még néhány trockista, munkáspárti és szociáldemokrata képviselő, jobboldaliak sehol, még mutatóba sem. Ilyen ideológiai egységre sehol Európában nincs példa, a fősodortól eltérő színek, gondolatok meg sem jelennek a palettán. Írországban aligha ötlik fel az ideológiai kalodába kényszerített szavazóban, de a valódi pluralizmus, a választás lehetősége valóban fontos, életbe vágó ügyekben már réges-régen nem létezik.

Súlyos problémát jelent Írországban a sajátos népességcsere: a kedvező gazdasági trendek ellenére az elmúlt húsz évben nagyon sok ír hagyta el szülőföldjét, a helyükre pedig bevándorlók, külföldi munkavállalók érkeztek. S bár az utóbbi években több ír költözik haza, mint régebben, ne feledjük, hogy hosszú-hosszú időn át évente nagyjából 30 ezren hagyták el az országot. A következmények jól láthatóak, Dublin és a nagyvárosok megváltoztak, egyre több a külföldi, ezzel együtt pedig nő az állami törvényekre nem fogékony, az ír kultúra, civilizáció vívmányait magára érvényesnek nem tartó bevándorlók száma. Érdemes volna egyszer azt is megvizsgálni, hogy az Írország legfőbb büszkeségének számító, évek óta európai léptékben is magas születési számok mennyire kötődnek az ír születésű, és mennyire a bevándorló lakossághoz.

A fentiekből jól látszik, hogy a hajdan szigorúan katolikus hit alapján, hagyományos életformára berendezkedett helyi társadalom már a múlté. Írország ma Európa egyik legliberálisabb állama. Ez a helyzet fokozatosan alakult ki: először vidékies jellegét, hagyományos életformáját veszítette el az ország, a nagyvárosiasodás, a politikai, gazdasági nyitás külföldiek sokaságát sodorta a zöld szigetre, végül az unió pénzén olyan fejlesztések kezdődhettek, amely általános jólétet, addig nem tapasztalt életszínvonal-emelkedést hoztak. Az ír társadalom elkényelmesedett, ellustult, a felnövekvő fiatal nemzedékek pedig semmilyen más közösségi, társadalmi mintát nem ismernek, csak a meleg- és abortuszpárti, szabadosságot hirdető propagandát. Az ír sziget alacsony lélekszámának ismeretében csak idő kérdése, hogy az eredeti kelta elem mikor szorul végleg vissza, és adja át helyét egy a kozmopolita, kevert népességnek, amelynek sem nemzeti, sem felekezeti kötődése nem lesz a zöld szigethez.

Nos, ezért térdeltek az ír labdarúgók a Szusza Ferenc Stadionban. Sőt: kész csoda lett volna, ha nem térdelnek.