Írország elesett

– Írországot valaha Európa egyik leginkább katolikus, konzervatív országaként ismertük. A legutóbbi sajtóhírek szerint azonban mindez már a múlté. Mi áll a változás mögött?

– Az átalakulás már régóta zajlik, és az elmúlt tíz-tizenöt évben látványosan felgyorsult. Támadás alatt áll a kultúránk, a hagyományaink, az alkotmány, az állam szövete. Radikális változásokat hozott az LMBTQ-lobbi térnyerése, az abortusz legalizálásáért folytatott kampány, valamint a gyermekjoginak nevezett 2012-es törvény, amely jogokat ruházott át a szülőkről az államra. Utóbbinak olyan óriási hatása van, amit még nem is teljesen tudunk felmérni, de az biztos, hogy a szülők kevésbé tudják megvédeni a gyerekeiket például a transzideológiától. Emellett folyik a tömeges migráció, Írország határainak megnyitása az egész világ előtt. Az elmúlt évtizedben ezt a politikát már nem szabad megkérdőjelezni, aki pedig mégis megteszi, azt rasszistának bélyegzik. Régi trükk, de hatásos. Pedig megdöbbentő, milyen károkat okoznak a kormányaink a saját népüknek a tömeges bevándorlással.

– Mondana példákat?

– Beköltöztetik a migránsokat a falvakba, egész szállodákat, intézményeket adnak át nekik, egyik napról a másikra annyi ember érkezik, mint a település addigi lakossága. Ezeket a migránsokat nem ellenőrzik, nincs útlevelük, nincs igazolványuk. Aztán zaklatják a nőket, gyerekeket, elharapózik a bűnözés, a hatóságok pedig eltussolják mindezt. Amikor ezt külföldön elmesélem, rendszerint azt mondják, hogy ugyan, biztos túlzol. De nem. Írországban már nem tisztelik a demokráciát, nem tisztelik az embereket.

– Hogyan reagálnak erre az írek?

– Kezdik észrevenni, hogy kisebbséggé válnak a saját országukban, és annyi év elhallgattatás után úgy tűnik, ébredeznek. Egyre gyakoribbak a tüntetések, egyre többen szólalnak fel. Egyre kevésbé ijednek meg attól, hogy rasszistának bélyegzik meg őket, mert látják, hogy sokkal rosszabb dolgok is vannak ennél a világon. Felszólalnak a hazájukért és a gyerekeikért. A politikai reakció persze kemény, a kritikusokat terroristának akarják beállítani. Írország valaha a legszabadabb, legszebb hely volt a világon, de mára borzasztó lett. Hihetetlen, hogy ezt kell mondanom, de így van.

– A tömeges migrációt a politikusok gyakran ideológiai okokból támogatják, de rendszerint van mögötte racionális megfontolás is. Miért váltak Írországban is egykor patrióta, konzervatív erők bevándorláspártivá?

– Amikor a bevándorlás mellett érvelnek, általában a demográfiai adatokra, a munkaerőhiányra hivatkoznak. Ez persze igaz, de a demográfiai hanyatlásnak megvannak az okai, például az abortusz legalizálása is csak súlyosbította. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. De van itt egy fontos kulturális fordulat is. Amikor az Európai Unió felé 2004-ben megnyitottuk a határainkat, azt mondták nekünk, hogy talán tízezer ember ha érkezik az országba. Ennyi nem tűnt gondnak, és egyébként is, erre szavaztunk. Vagyis én mondjuk pont nem, de mások igen, és ilyen a demokrácia. Ezután százezrek érkeztek Lengyelországból, a balti államokból, Kelet-Európából. Elég jól beilleszkedtek, jól kijöttek az írekkel.

– Akkor mi volt a gond?

– Van ennek az egésznek egy alattomos következménye, amire nem gondoltunk. A kelet-európaiak elkezdtek dolgozni például a vendéglátásban, elkezdték az írek helyett betölteni az olyan, mondjuk így, belépő szintű állásokat, amiket egyesek alantasnak tartanak. Ez hat a társadalom szövetére, mert például a feleségem és én még úgy nőttünk fel, hogy ilyen munkákat végeztünk a nyári szünetben vagy a középiskola után. Bárokban, kávézókban, autószerelő műhelyekben dolgoztunk. Aztán ennek egyszer csak vége szakadt. Szerintem nagyon rossz, ha ez megtörténik egy kultúrával. Mert a következő körben már afrikaiakra lesz szükségünk, hogy elvégezzék ezeket a munkákat. Nem! A gyerekeinknek kell ezekben az állásokban dolgozniuk, a saját érdekükben. Különben gazdasági apartheidet csinálunk, ahol csak az afrikaiakra maradnak bizonyos tevékenységek. Na, ez a rasszizmus. És pont azok az emberek idézik elő, akik másokat neveznek rasszistának. Egyébként meg azt se felejtsük el, hogy pont azok, akik az Európán kívüli bevándorlás mellett érvelnek, ők beszélnek arról is, hogy sok szakmát átvesz majd a mesterséges intelligencia. Most akkor szükség van bevándorlásra vagy sem? Nincs következetesség abban, amit a politikai mainstream hirdet, az ellentmondókat pedig elhallgattatják. Huszonöt-harminc év múlva Írország el fog tűnni a térképről.

– Van esély rá, hogy a liberalizmus felé sodródott egykori konzervatív pártok visszataláljanak eredeti önmagukhoz?

– Nincs, mert egyrészt túlságosan félnek a mágikus szótól, a rasszizmustól, másrészt pedig nem kell együtt élniük a tömeges bevándorlás társadalmi és gazdasági következményeivel. Nem is nagyon létezik már konzervativizmus Írországban. Teljesen megőrült a világunk az elmúlt tíz-tizenöt évben, nincs is igazán már mit konzerválni. A bevándorlás kérdésében világosak az ok-okozati összefüggések. A woke ideológia esetében azonban nehezebb megmondani, mikor kerül a társadalom egyszeriben a csúszós lejtőre, amin nincs megállás. Meg tudja határozni azt a pontot, ahol Írországban még visszafordulhattak volna? Ha megnézzük a 2010 előtti fősodrú sajtót, még arról írtak nálunk, hogy nagyon óvatosan kell hozzáállni az LMBTQ-jogokhoz, meg kell őrizni a hagyományos család kereteit. Aztán a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetésével jött a következő lépés, hogy akkor miért nem házasodhatnak a homoszexuálisok? Erre sokan legyintettek, hogy lesz melegházasság, és akkor mi van? Csakhogy ennél sokkal több történt. Megsemmisült a hagyományos házasság intézménye, az alkotmány szerint két férfi kapcsolata ugyanolyan jogokkal jár, mint egy férfié és egy nőé, akik képesek az utódnemzésre. Ott kellett volna meghúzni a vonalat, hogy azt mondjuk, igen, kaphat a kapcsolatuk formális elismerést, de az nem házasság, az egy másik kategória.

– Ezt miért tartja fontosnak?

– Amikor én gyerek voltam, az örökbe fogadott gyerek olyasvalaki volt, akinek a szülei meghaltak, esetleg morálisan vagy fizikailag képtelenek voltak a felnevelésére, ezért a társadalom pótolta számára, amit elvesztett; nagy erőfeszítéseket tett, hogy találjon egy férfit és egy nőt, akik helyettesíthetik a szüleit. Ez a logika most megfordult. A gyerek árucikké vált, amit odaadhatnak meleg pároknak. Száz százalékban helyes, amit a magyar kormány képvisel ebben a témakörben, mert ez a józan ész. És ha megnézzük, a nagy nyugati lapok is erről írtak még húsz éve. Ahogy az interjú elején is mondtam, ezek a változások nem organikusak. Nem maguktól gyorsultak fel az elmúlt években. E mögött a lobbi mögött olyan emberek állnak, mint például Soros György. Ez nyilvánvaló tény. De ilyesmiről nem szabad beszélni Írországban, mert elhallgattatnak.

– Milyen formában találkozik e jelenséggel?

– Mondok egy példát. Nem nagyon mernek meghívni nyilvános szereplésekre, mert az eseményt meg fogják rohanni az antifák és hasonlók. Szóval ha mégis hívnak, titokban tartják a pontos helyszínt. A közönséggel megbeszélünk egy találkozót valahova a közelbe, fél-egy órával korábban, és együtt, konvojban megyünk a helyszínre. Ilyen nálunk a demokrácia. Ez ma Írország. És ez lesz önöknél is, ha nem állítják meg ezeket az erőket.