Fotó: shutterstock.com, archív
Fotó: shutterstock.com, archív
Hirdetés

A viadalt tavaly törölték, mert tartani lehetett muzulmánok támadásaitól – főképp Wilders ellen – Hollandiában. Mohamed próféta bármilyen ábrázolása az iszlám hit szerint bálványimádás, gúnyrajzot készíteni róla pedig végképp gyalázatos.

A holland kormány „tiszteletlennek” és „provokatívnak” minősítette a karikatúraversenyt, ám elítélte a Wilders elleni fenyegetéseket is, és kiállt a politikus szólásszabadsághoz való joga mellett.

Wilders – aki a legnagyobb parlamenti ellenzéki erő, a Szabadságpárt (PVV) vezetője – szombati Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: „A szólásszabadságnak le kell gyűrnie az erőszakot és az iszlám előírásait.”

Novemberben tíz év börtönbüntetésre ítélték Hollandiában azt a pakisztáni férfit, aki terrortámadást akart elkövetni tavaly Wilders ellen a karikatúraverseny miatti felháborodásában.

Wilderst folyamatosan halálos fenyegetések érik, amiért nyíltan iszlámellenes; 2004 óta állandó rendőri védelmet kap. Ugyanakkor három éve egy holland bíróság bűnösnek mondta ki gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában.