Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat, illusztráció
Védőmaszkos vendég és pincér Zágrábban 2020. július 13-án
Hirdetés

Davor Bozinovic belügyminiszter a horvát közszolgálati televíziónak adott hétfő esti interjújában kiemelte: amíg csak lehetséges, szigorításokat csak regionális szinten hoznak, azokon a helyeken, ahol járványgócok alakulnak ki. A válságstáb egyelőre országos szinten nem tervez korlátozásokat bevezetni, de nem lehet tudni, mit hoz az ősz, ezért nem zárja ki ennek lehetőségét sem – mondta.

A válságstáb hétfőn tanácskozásra hívta a megyei polgári szervezetek vezetőit, az ülést követően közölték: nem lesz új országos leállás, a korlátozások kisebb közösségeket fognak érinteni, hogy a normális társadalmi és gazdasági élet működhessen.

A válságstáb jelentése szerint az elmúlt 24 órában 219-el nőtt a koronavírusos esetek száma, és elérte a 8531-et. Hétfőn még 136 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Két új haláleset is történt, így a járvány horvátországi halálos áldozatainak száma 175-re nőtt. A betegek közül 167-en vannak kórházban, közülük kilencen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 2231, a legmagasabb a járvány kezdete óta.

A legtöbb új fertőzöttet továbbra is a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták: előbbiben 30, utóbbiban 71 embernél mutatták ki a koronavírust.

Korábban írtuk

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint hétfőn 21-el, 2686-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Nem történt új haláleset, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma így 133 maradt. A diagnosztizált betegek közül 17-en vannak kórházban és senkit nem ápolnak intenzív osztályon.

Szlovéniában szeptember 1-jén, Horvátországban szeptember 7-én kezdődik az oktatás. Mindkét országban az általános és középiskolás diákok is visszatérhetnek az iskolákba.

A szájmaszk viselése csak abban az esetben lesz kötelező, ha az intézmények nem tudják biztosítani a kötelező 1,5-2 méteres távolságtartás feltételeit az osztálytermekben.

Az általános iskolákban ugyanakkor sem a tanítóknak, sem a gyerekeknek nem kell maszkot hordaniuk. A nebulóknak mindvégig az osztálytermekben kell maradniuk, csak kísérettel mehetnek ki az illemhelyiségbe, a szünetekben is a tanteremben kell tartózkodniuk, és étkezniük is ott kell.

A két ország oktatási minisztériumának arra vonatkozóan is van terve, ha rosszabbodik a járványügyi helyzet, illetve egy-egy osztályban megfertőződik valaki.