Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi
Hirdetés

A Libanonból érkező támadássorozat után az izraeli hadsereg harckocsikból lőtte a Hezbollah libanoni síita szervezet fegyvereseinek két megfigyelőállását.

„Az izraeli hadsereg mindenütt felkészült minden forgatókönyvekre, és továbbra is megvédi Izrael állam lakosait” – hangsúlyozta a szóvivő.

Andrea Tenenti, a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-békefenntartó erő (UNIFIL) szóvivője az al-Arabi al-Dzsadíd című arab újságnak nyilatkozva azt mondta: a misszió 17 évi szolgálata veszhet kárba a mostani konfliktusban.

Az izraeli hadsereg közzétette kedden további harminckét olyan katona nevét, aki az elmúlt napokban esett el harcban, köztük annak a kettőét, aki hétfőn halt meg a libanoni határon át behatoló iszlamista fegyveresekkel vívott összecsapásban.

Korábban írtuk

A Hamász fegyveresei által a Gázai övezetből elindított egyik rakéta az Izrael által megszállt, zömmel palesztinok lakta Ciszjordániában csapódott be, és egy palesztin halálát okozta – közölték a palesztin mentők.

A polgári védelem utasításai alapján nem lesz tanítás Izraelben a következő napokban. Az ország déli, Gázai övezethez közeli részein, valamint az északi határnál lévő térségeiben csak azokon a munkahelyeken dolgozhatnak az emberek, ahol van megfelelő óvóhely, de ott is érvényes az a szabály, hogy a dolgozók nagy számban nem gyűlhetnek össze egy helyen.