A tájékoztatás szerint légitámadás érte a térség központi részén található Bureidzs és a közeli Nuszeirat menekülttáborokat. A légicsapásoknak 15, illetve 4 halálos áldozatuk volt.

Hirdetés

A Gázai övezet legsűrűbben lakott menekülttáborai közé tartozó Bureidzset és Nuszeiratot Izrael a radikális iszlamista Hamász fellegvárainak tekinti.

Ezenkívül Gázaváros szívében egy házat bombatalálat ért, megölve öt palesztint, míg a déli Hán Júniszban egy ember életét követelte, és többeket megsebesített egy másik légicsapás.

Szintén a nap folyamán tizenöten meghaltak, és mintegy harmincan megsebesültek két iskola elleni légitámadásban Gázavárostól keletre – közölte a térség polgári védelmi szolgálata.

Korábban írtuk

Az izraeli hadsereg beszámolója szerint az utóbbi 24 órában több tucat célpontot támadtak a Gázai övezetben, ideértve rakétaindító állásokat is. Kiemelte, hogy Gázaváros Tuffah elővárosában a Hamász parancsnoki és irányító központjait támadták, amelyeket az Abdel-Fattah Hamúda és al-Zahra iskolákban rendeztek be a szélsőségesek. Izrael ismételten azzal vádolta a Hamászt, hogy saját katonai céljaira használja a polgári létesítményeket, amit a radikálisok tagadnak.

A Hamász katonai szárnya és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet közlése szerint tankelhárító rakétákkal és aknavetőgránátokkal veszteségeket okoztak a Gázai övezetben tevékenykedő izraeli erőknek.