„A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak.

Hirdetés

„Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét.

A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. „Ez a legfontosabb számunkra” – mondta, és azt is közölte, hogy eddig 155 túsz családját értesítették, és mellettük 289 elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.

A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 ezer lakost evakuáltak délre – mondta Hagari az övezet északi részének kitelepítésével kapcsolatban. Az izraeli hadsereg azért szólította fel az övezet északi részén lakó gázai civileket a távozásra, hogy minél kevesebb kár érje őket a Hamász ellen várható szárazföldi harcokban.

Korábban írtuk

Az izraeli hírszerzés szerint az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet betonalagutakat épített otthonok, iskolák és kórházak alá, ahol fegyveresei elrejtőztek a múlt szombati Izrael elleni terrortámadás után.