Hirdetés

A SANA jelentése szerint a város délkeleti peremét érő légicsapások „számos halálos áldozatot követeltek, és anyagi károkat is okoztak”, a károk mértékéről és az áldozatok pontos számáról azonban nem adott tájékoztatást a hírügynökség.

A nagy-britanniai székhelyű OSDH viszont hozzátette, hogy az áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog, miután a sebesültek egy része kritikus állapotban van.

Az éjfél utáni támadásban a harcigépek Aleppótól északra, Hajjan és Tamúra között egy fémipari üzemet és egy fegyverraktárt vettek célba, amely az Irán-barát milíciákhoz tartozik – közölte a háborús eseményeket aktivistahálózat révén figyelő szervezet.

Korábban írtuk

Izrael – mint általában a Szíria által a zsidó állam számlájára írt, az ország területén végrehajtott katonai akciók esetében – ezúttal sem kommentálta, hogy köze lenne a támadásokhoz.

A helyi média – katonai forrásokra hivatkozva – egy héten belül másodszor számolt be az ország ellen végrehajtott izraeli támadásról. A zsidó állam a jelentések szerint legutóbb – május 29-én – Szíria központi régióját, valamint Banijasz kikötővárost támadta, amelyben kőolajfinomító van. Ott egy gyermek meghalt, tízen pedig megsebesültek.

Izrael évek óta rendszeresen támadja az Iránhoz kötődő szíriai célpontokat, de a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet által Izrael ellen elkövetett október 7-i terrortámadás óta az ország intenzívebbé tette az ilyen jellegű támadásait.

Izrael április elsején Irán damaszkuszi nagykövetségének épületét vette célba, megölve az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnokát, valamint más katonatiszteket. Ezután nem sokkal Irán először intézett közvetlen támadást Izrael ellen, drónokkal és rakétákkal.