A katonai nyomozó hatóságok elrendelték a túlkapással gyanúsított kilenc katona előállítását és kihallgatásra szállítását. Azért kezdődtek a zavargások, mert a katonai rendőrség képviselői kivonultak a Szdé Teiman nevű, az október 7-i terrortámadás után az elfogott iszlamista fegyveresek őrzésére létrehozott ideiglenes fogolytáborhoz, hogy elvigyék a foglyok őrzésével megbízott, a bántalmazással meggyanúsított tartalékos katonákat. A gyanúsítottak nem voltak hajlandók velük menni, s alkudozás kezdődött ügyükben a létesítményben.

Hirdetés

Eközben Itamar Bengvír, a Zsidó Erő nevű, a kormánykoalícióban részes szélsőséges párt elnöke, nemzetbiztonsági miniszter, Amicháj Elijahu örökségvédelmi miniszter és Cvi Szukot képviselő felszólította támogatóit, hogy vonuljanak Szdé Teimanhoz és tiltakozzanak. A felhívás nyomán a fogolytábor bejáratához érkezett számos tüntető és a jobboldali pártok több képviselője „megvédeni” a szerintük csak kötelességüket teljesítő katonákat.

A tiltakozók behatoltak a katonai létesítménybe, hogy megakadályozzák a katonák előállítását. Elijahu, Szukot és a kormányzó Likud párt parlamenti képviselője, Niszim Vaturi is behatolt a rendbontókkal a létesítmény területére. Később az erőszakosan tiltakozó tömeget feloszlatták, a gyanúsított katonákat elszállították.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök közleményt adott ki, amelyben felszólított „a szenvedélyek azonnali csillapítására”. Kijelentette, hogy „határozottan elítéli” a betörést az izraeli hadsereg (IDF) bázisára.

Korábban írtuk

„Az IDF továbbra is a törvényeknek megfelelően fog eljárni” – hangsúlyozta közleményében Joáv Galant védelmi miniszter.

„Lehetővé kell tennünk, hogy katonáink méltóságának megőrzése mellett az erre felhatalmazott szervek elvégezzék a szükséges nyomozást”

– tette hozzá.

Este szintén megjelentek a szélsőjobboldali tüntetők, többen fegyverekkel, és betörtek a kapun Izrael középső részén, a Beit Lid nevű bázisra, ahová a kilenc katonát kihallgatásra vitték. Az IDF zászlóaljakat küldött a bázis megvédésére, mert az Itamár Bengvír felügyelete alá tartozó rendőrség nem volt hajlandó feloszlatni az ott található katonai bíróságra és katonai börtönbe betörő tüntetőket.

A helyszínre érkezett Herci Halevi vezérkari főnök is. „Ami itt történt, az az anarchia határát súrolta” – jelentette ki a vezérkari főnök, aki a helyszínről beszélt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel.

Jifat Tomer-Jerusalmi katonai főügyész otthonánál is szélsőséges demonstrálók jelentek meg, akik „árulónak” bélyegezték meg és életveszélyesen megfenyegették a tábornok asszonyt. Ezért az IDF azt fontolgatja, hogy több hónapra biztonságba helyezi őt.

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a koalícióban részt vevő szélsőséges Vallásos Cionisták párt elnöke videót tett közzé az X-en, mely szerint hősként kell kezelni a kihallgatásra vitt katonákat, és nem bűnözőkként.

„Nem a szakadék szélén, hanem a szakadékban vagyunk. Ma minden határt átléptek. Az erőszakos milíciák katonai bázisokra való behatolásában részt vevő parlamenti képviselők és miniszterek azt üzenik Izraelnek, hogy végeztek a demokráciával, végeztek a jogállamisággal. Egy veszélyes fasiszta csoport veszélyezteti Izrael létét”

– írta Jaír Lapid, a centrista Van jövő párt képviselője szintén az X-en.