A huszonkét éves, Modiinban élő Éjtan Jichák Oszter kommandós százados halálát már szerdán kora délután bejelentették. Kora estére pedig a hadsereg közlése szerint nyolcra nőtt a Dél-Libanonban, a Hezbollah fegyveresei ellen folytatott tűzharcban, a korlátozott szárazföldi hadműveletben meghalt katonák száma. Mindannyian 21-23 évesek voltak.

Hirdetés

Tavaly október 7. óta, amikor a Hamász palesztin iszlamista szervezet terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, 716 izraeli katona esett el, közülük 346-an a Hamász irányította Gázai övezetben, az ott indított szárazföldi harcokban.

Libanonban az izraeli hadsereg a határt átlépve kedd hajnalban indított „korlátozott hadműveletet” a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására, hogy a Hezbollah ne támadhassa az észak-izraeli településeket, és azok közel egy éve kitelepített lakói visszatérhessenek otthonaikba.

Korábban írtuk

A közlések szerint Libanonból szerdán is folyamatosan lőtték Izrael északi határvidékét. Egy becsapódott lövedék tüzet okozott Hanita kibucban, és megfékezése órákig tarthat a tűzoltók szerint.

A polgári védelem szerda délután, a zsidó újév ünneplésének előestéjén kijárási könnyítéseket jelentett be Izrael északi részein. Nyílt területeken tíz helyett ötven fő gyülekezhet, és zárt térben kétszázötvenen tartózkodhatnak együtt százötven helyett az új utasítások szerint. Haifa körzetében is enyhítettek a korlátozásokon, ott nyílt terepen akár hatvanan is összejöhetnek ezentúl harminc helyett.

A kedd esti iráni rakétatámadásban, melyben közel kétszáz ballisztikus rakétát indítottak Izrael felé, megsérült a légierő több támaszpontja, de repülőgépekben nem esett kár – jelentette az izraeli hadsereg. Adminisztratív és kiszolgáló épületeket értek károk a becsapódó rakéta- vagy ellenrakéta-maradványok nyomán.

Herci Halévi izraeli vezérkari főnök szerdán a Tel Nof légitámaszponton kijelentette: „Képesek vagyunk támadni a Közel-Kelet bármely pontján. Bármely ellenségünk, aki eddig nem értette ezt, hamarosan meg fogja érteni.„