Slota 16 évig volt Zsolna polgármestere, a SME szerint az SNS elnöke 1992-ben az önkormányzat tudta nélkül a város nevében jótállást vállalt egy magánvállalkozó által felvett 50 milliós hitelért. Amiért cserébe a vállalkozó befejezett volna egy félkész áruházat. Azóta a városban az épületet „kísértetkastélynak” hívják, állítólag a falak között már több ember is életét vesztette.

A vállakozás azóta csődöt mondott, a mostani tulajdonos cég, amely a Szamoa-szigeteken van bejegyezve, a várostól 200 millió koronát kér. Az önkormányzatot az mentheti meg a követelés teljesítésétől, hogy Slota a képviselőtestület megkérdezése és jóváhagyása nélkül írta alá a váltót. Ivan Harman a város jelenlegi polgármestere nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

(Sme, felvidek.ma)