Jelentősen megnőtt Trump népszerűsége a vádemelés óta
Donald Trump volt amerikai elnöknek 44-ről 48 százalékra növekedett a támogatottsága a republikánus párti szavazók körében – ismerteti a Reuters hírügynökség friss felmérését a Magyar Nemzet.A felmérésből kiderül, a vádemelés nem csökkentette Trump népszerűségét, sőt arra készteti a republikánus híveket, hogy volt elnökük védelmére siessenek. Trump támogatottsága néhány héttel ezelőtt még 44 százalékos volt. Mindeközben Florida kormányzójáé, Ron DeSantisé 30 százalékról 19 százalékra csökkent, igaz, a politikus csak utalt rá, de még nem jelentette be hivatalosan, hogy indulni szándékozik a jövő évi republikánus előválasztáson, amelyen a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltjét választják meg.
A Reuters azt is megállapította felmérésében, hogy az összes megkérdezett 51 százaléka szerint politikailag motivált a vádemelés Donald Trump ellen, a republikánus megkérdezettek 80 százaléka vélekedett így.
A Magyar Nemzet emlékeztet, Donald Trump kedden jelenik meg a New York-i bírósági meghallgatáson. A volt elnök ellen a Stormy Daniels pornószínésznőnek törvénytelenül kifizetett és elszámolt hallgatási pénz fizetésének ügyében, valamint a költségvetési és kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt emeltek vádat.
A következő évi elnökválasztáson indulni kívánó Trump ártatlannak vallja magát, az eljárást politikai indítékúnak minősítette. Ez az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul.
A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.
