A múlt heti elégedetlenséget közvetlenül az váltotta ki, hogy a szocialista vezetés egy rossz hírű médiamogult, Deljan Peevszkit választott ki a bolgár nemzetbiztonsági ügynökség élére. Peevszkij és édesanyja számos országos lapban, televíziós adóban, internetes portálban és egy nagy lapterjesztő cégben rendelkezik érdekeltségekkel, amivel sokan összeegyeztethetetlennek tartották az új pozícióját. Miután Peevszki kinevezése miatt Franciaország és Németország is tiltakozott szófiai nagykövetén keresztül, a kormányzat meghátrálásra kényszerült.

Peevszki egyébként ékes példája a bolgár gazdasági és politikai életet átszövő oligarcháknak. Médiabirodalmával 2009-től 2013-ig Bojko Boriszov miniszterelnököt és jobbközép pártját, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért pártot támogatta. Miután azonban az idei tavaszi tüntetéseket követően Boriszov lemondott, ellene fordult, és a rivális szocialisták kedvét kezdte keresni.

„Az európai uniós tagság egy civilizáció választása (…) az oligarchikus modell ezzel összeegyeztethetetlen, nemcsak Bulgáriában, hanem máshol is” – fogalmazott közös, a bolgár kormány lépését elítélő nyilatkozatában Matthias Höpfner német és Philippe Autier francia nagykövet. A hangzatos kijelentés naivitásról, de minimum a bolgár társadalmi realitások figyelmen kívül hagyásáról tesz tanúbizonyságot.

A mai bolgár társadalom és hatalomgyakorlás normáinak közvetlen gyökerei a szocialista rendszerbe nyúlnak vissza. Az 1989-ig tartó szocialista korszakot informális hatalmi és társadalmi kapcsolatok szövevényes hálója jellemezte. A gyakorlat, melyet bolgárul vruzkinak neveztek, részben a hiánygazdaságban gyökerezett, mely az egymásrautaltság rendszerét alakította ki a társadalmi csoportok és osztályok között.

A jelenséget legegyszerűbben a nép egyszerű gyermeke, a zöldségárus példáján keresztül lehet megfogni: miután a piacon nem volt kellő mennyiségű, pláne minőségű áru, még a pártelit tagjai is kénytelenek voltak jóban lenni a zöldségessel, hogy soron kívül kapjanak friss gyümölcsöt. Cserébe az árus alkalomadtán szívességeket kérhetett tőlük bajos ügyeinek elintézésekor. A szívességek efféle piaca némileg hatalmat adott a kisemberek kezébe. A rendszerváltás azonban ennek véget vetett.

Noha az egyszerű bolgárok szavazati jogot, szólásszabadságot, útlevelet kaptak, valójában elvesztették korábbi aduikat. A gazdagoknak és hatalmasoknak ugyanis már nem kell a zöldségessel barátkozniuk, ha friss gyümölcsre vágynak.

Egy 2012-es felmérés azt mutatja, hogy az alacsony keresetű bolgároknak már semmiféle érintkezési felületük nincs az autókkal közlekedő, villákban lakó, exkluzív szórakozóhelyekre járó elittel.

De a rendszerváltás más szempontból is csalódást hozott. 1989-ben Bulgária kritika nélkül próbálta átvenni a nyugati liberális modellt. Az ideológiát azonban nem sikerült adaptálni. Tömegek nem, csakis szűk csoportok emelkedtek fel, akik polipként terjesztik ki csápjaikat az ország politikai és gazdasági életére.

A bolgár oligarcharendszer gyakorlatilag az orosz modell balkáni leképeződése. Az egyetlen különbség az, hogy míg az egykori orosz állambiztonsági háttéremberek az olajipart, addig bolgár kollégáik az energiaipart és a turizmust vonták irányításuk alá.

A gazdaság teljesítménye közben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 1997-ben a gazdaság szabadesésbe kezdett, hiperinfláció bontakozott ki, mely a mostaniakhoz hasonló demonstrációkat eredményezett. Az akkor kormányzó, egykori Bulgár Kommunista Párt utódjainak számító szocialisták elutasították a privatizációt és a megszorításokat. A tüntetések nyomán helyükre lépő Nyugat-barát, jobbközép kormány nagy elvárások közepette mértéktelen privatizációba kezdett. Az eladott közjavakból befolyó vagyon azonban nem a közt, hanem egy szűk, kapcsolatait jól kamatoztató elitet gazdagított. Az országba érkező nyugati befektetők szinte kizárólag ezeken a helyi kiskirályokon keresztül, velük kiegyezve jutottak piacokhoz.

A gazdasági erő és az ez által kiépített kliensrendszer belpolitikai téren királycsináló pozícióba helyezte az oligarchákat. Míg 1997 óta Bulgáriát négy különböző kormány uralta, a gazdasági elit gyakorlatilag változatlan maradt. Közben az ország tagja lett a NATO-nak, majd az Európai Uniónak. Érdemi változás, pláne strukturális átalakulás azonban nem történt.

A legnagyobb különbséget a korábbihoz képest az jelenti, hogy a helyi kiskirályok már nemcsak az ország, hanem az európai közösség pénztárcáját verik csapra. Ezzel pedig Brüsszelben is tisztában vannak. 2008-ban az EU 800 millió euró támogatást függesztett fel a támogatásokat kezelő és ellenőrző bolgár szervek átláthatatlansága miatt. Noha Szófia az ügyben érintett hivatalnokok letartóztatásával válaszolt, a helyzet érdemileg nem változott. Egy évvel később az összes tagországban feltárt 32 pénzügyi visszaélésből 26-ot Bulgáriában regisztrált az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), 2011-ben pedig európai uniós mezőgazdasági támogatással történő visszaélés miatt indítottak eljárásokat Szófia ellen.

Közben a kisemberek egyre inkább érzik a gazdasági nehézségeket. Az Európai Unió országai közül Bulgáriában a legalacsonyabb az átlagkereset. Miután a mindössze 130 eurós havi nyugdíj nemhogy a megélhetésre, de sokszor a megemelt villanyszámlára sem elég, a dolgozó fiatalok sokszor nemcsak magukat látják el, de szüleiket is támogatják. Közben a politikai elit már több mint két évtizede ígérgeti, hogy a gazdaság javulni fog.

A bolgárok azonban, akik évről évre rosszabbul élnek, egyre kevésbé hisznek az ígéreteknek. Egy 2003-as kutatás azt mutatja, hogy a bolgároknak mindössze 15-20 százaléka profitált a rendszerváltásból, bevétel, társadalmi mobilitás és fogyasztás tekintetében. A „rendszerváltás győzteseinek” aránya ezzel szemben mindössze öt százalék. Érthető hát, ha a bolgárok jelentős része változásra vágyik. Ez azonban a jelenlegi politikai felhozatal mellett aligha lehetséges. A mai nagy pártok még mindig ugyanazon érdekcsoport befolyása alatt állnak.

Az önmagát nemzetinek és konzervatívnak definiáló Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) valójában csak nevében européer. A pártot irányító, 2009-től 2013-ig miniszterelnöki széket is elfoglaló Bojko Boriszov maga is a Nemzetbiztonsági Tanács tagja volt a 80-as években, és a későbbi oligarchák juttatták hatalomra.

A GERB-bel szemben a fentebb már említett, posztkommunista szocialisták állnak, akik talán még a jobboldalnál is bensőségesebb kapcsolatokat ápolnak az oligarchákkal (lásd Peevszkij kinevezése).

A kisebb pártok szintén kevés reménnyel kecsegtetnek. A két nagy mellett működik még a centralistának és liberálisnak tartott, de valójában török és cigány kisebbségeket képviselő Jogokért és Szabadságokért Mozgalom (DPS), valamint a szélsőjobboldali Ataka, mely a májusi választásokon 7 százalékot szerzett. A bolgár szavazók előtt tehát jelenleg két lehetőség áll: a régi oligarchák vagy a fasizmusba hajló radikalizmus.

Noha az „európai értékekkel” egyik sem összeegyeztethető, harmadik megoldás egyelőre nincs a láthatáron.

Sayfo Omar