Jobb, hogy beszélgetnek
Inkább a külsőségekkel foglalkozott a média Vlagyimir Putyin és Donald Trump régen várt oszakai megbeszélései kapcsán. A találkozó azonban megmutatta, hogy Oroszország megkerülhetetlen a globális kérdésekben, és azt is, hogy fennmarad a párbeszéd Moszkva és Washington között a stratégiai biztonságról.
Családtagjainak, egyben tanácsadóinak körében várta Vlagyimir Putyint az amerikai küldöttségnek kijelölt helyiségben Donald Trump. Az amerikai elnök az orosz delegáció belépésekor lenyelte az addig rágott frissítő bonbont, majd kezet nyújtott a már védjegyévé vált felfelé nyitott tenyérrel. Üdvözölt mindenkit, majd megjegyezte, hogy érdekes beszélgetés előtt állnak. Az orosz elnök erre lakonikusan csak annyit mondott, hogy bizony van miről beszélniük. Aztán ki akarták tessékelni az újságírókat, ám azok egymás szavába vágva, ordítozva kezdték faggatni a két államfőt. A legtöbben természetesen az állítólagos orosz beavatkozásról, mire Trump lesajnálón csak annyit mondott: olyan ez az egész, mint az Oscar-díj átadása. Aztán kihasználva a lehetőséget, nyeglén odaszólt Putyinnak: „Aztán nehogy beavatkozzatok a választásokba!”
Ezt persze az Egyesült Államokban korántsem tartotta mindenki viccesnek, tisztában volt vele maga Donald Trump is. Ám a Mueller-bizottság neki kedvező jelentése után még egyszer tesztelni akarta a hazai közvéleményt, egyben kidomborítani magabiztosságát.
– Trump tudatosan mutatja, hogy szinte mindegy neki, miről beszélgetnek orosz kollégájával. Így próbálja elejét venni azoknak a vádaknak, miszerint túlságosan is közel került Vlagyimir Putyinhoz – mondja a Demokratának Dmitrij Trenyin, a Carnegie-alapítvány moszkvai központjának igazgatója.
Pedig a két vezető között láthatóan működik a kémia, Donald Trump jól érzi magát orosz kollégája társaságában. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy a kapcsolatok is ilyen jól alakulnának. Az amerikai elnök nem Oroszországot, hanem Kínát tartja országa első számú stratégiai kihívójának, ezért célja, hogy Moszkvát leválassza Pekingről.
– Ez aligha sikerülhet, még ha az amerikai elnök most látványosan rájátszott is azzal, hogy Kína veszélyes voltát hangsúlyozta – jegyzi meg Dmitrij Szuszlov, a Valdaj Klub programigazgatója. Hozzátéve, hogy Trump láthatóan felszabadult volt, és immár nem okozott neki fejtörést, mit kell majd otthon kiállnia a találkozó miatt.
Az Amerika-szakértő szerint a beszélgetés jelentősége abban áll, hogy nem engedi a feleket túlságosan eltávolodni egymástól. A párbeszéd fenntartásával pedig továbbra is irányítható marad kettejük konfliktusa.
– Donald Trump azonban stratégiai szempontból megbízhatatlan, taktikailag pedig kiszámíthatatlan – állapítja meg Trenyin, felidézve azt a viccet, miszerint az orosz–amerikai kapcsolatok stabilitásának záloga, ha nem engedik találkozni a két államfőt.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélései után valóban mindig látványosan romlottak a két ország kapcsolatai. Így volt ez 2017-ben az első hamburgi, majd az egy évvel ezelőtti helsinki tárgyalás után is. Trenyin ezzel kapcsolatban kiemeli, hogy a kétoldalú viszony alakulását valójában nem a Fehér Házban, hanem a kongresszusban és a külügyminisztériumban szabják meg, és finoman szólva egyik sem nevezhető Oroszország barátjának. Az elnök ugyan láthatóan javítaná a viszonyt, ám képtelen ellensúlyozni a másik két stratégiai központ álláspontját.
– A kapcsolatok rosszabbak, mint Barack Obama idején. Ez mindenekelőtt az amerikai belpolitikával magyarázható, de az is tény, hogy két stratégiai és ideológiai szempontból különböző, versengő országról van szó – mondja Fjodor Lukjanov, a Valdaj Klub tudományos igazgatója.
És valóban, még Barack Obama idején is megvolt annyi a kétpólusú világból, hogy kérdések egész soráról tárgyalnak, középpontban a biztonságpolitikával. Mára azonban elfogytak a témák, lényegében maradt a stratégiai stabilitás, a rakétavédelem, a fegyverzet-ellenőrzés kérdése, de a kor megváltozott viszonyai miatt ezt is kiterjesztenék Kínára; lehet, hogy Nagy-Britanniára és Franciaországra is. Ami persze még jobban lelassítja a párbeszédet. A kétoldalú tematika így egyre inkább helyzetfüggővé válik. Ma Irán, holnap Szíria, holnapután Ukrajna lehet a középpontban, de nincs már egyetlen nagy csomag, amit megtárgyalhatnának, hogy aztán egyik kérdésben az egyik, másikban a másik fél engedjen.
Ezek után inkább azok az amerikai jelentések lehetnek irányadóak, mint például legutóbb a Rand Corporationé, amely továbbra is Oroszország kivéreztetését ajánlja a döntéshozóknak. A mosolygós találkozók mögött valójában ez zajlik, és ezzel tisztában vannak Moszkvában is. Ennek ellenére örömteli, hogy Donald Trump nem mondott nemet a meghívásra a II. világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem évfordulójának megünneplésére, és a párbeszéd, ha akadozik is, folyamatos. Az oszakai megbeszélésnek ez a lényege, és ezért foglalkozik a sajtó a valós tartalom híján inkább a külsőségekkel.
