Mexikói tûzoltók az egyik áldozat holttestét emelik ki a megáradt Guadalupe folyó vizébõl a texasi Ingramban 2025. július 7-én.
Fotó: MTI/AP/Eli Hartman
Hirdetés

Dr. Christina B. Propst a korábbi Facebook-fiókján, „Chris Tina” néven közzétett, később törölt posztjában arra utalt, hogy az áldozatok nagyrészt Donald Trump hívei, akik „megkapták, amire szavaztak”.

„Kívánom, hogy minden látogató, gyermek, nem-MAGA szavazó és kisállat legyen biztonságban” – írta a gyermekorvos, utalva arra, hogy Kerr County lakosai – a MAGA a ”Make America Great Again„ Trump-szlogen rövidítése – a FEMA (szövetségi katasztrófavédelmi ügynökség) forrásainak megkurtítására szavaztak és tagadják a klímaváltozás létezését: ”Most megkapták azt, amire szavaztak. A kis butuskák„.

Dr. Christina Propst
Fotó: Blue Fish Pediatrics

A Blue Fish Pediatrics gyermekklinika először csak annyit közölt, hogy az orvost felfüggesztették, majd később hivatalosan bejelentették: ”Az illető már nem tagja a csapatunknak„. Közleményükben hangsúlyozták: ”Határozottan elítéljük az említett bejegyzést. Az abban megfogalmazottak nem tükrözik a klinkánk átal képviselt értékeket, elveket és célokat. Semmilyen formában nem támogatjuk vagy tűrjük el, hogy valaki politikai célokra használja fel egy tragédia áldozatait, semmi vegye az emberi méltóságot, vagy ne mutasson együttérzést minden egyes gyermek és család iránt, függetlenül azok hátterétől vagy meggyőződésétől„.

Kapcsolódó cikkünk

A texasi orvosi kamara vezetője, Dr. Sherif Zaafran szintén megszólalt: ”A tragédiákat nem lehet politikai célokra használni. Most minden erőnkkel a túlélők felkutatására kell összpontosítanunk„. Hozzátette: ha panasz érkezik az üggyel kapcsolatban, azt alaposan kivizsgálják, hivatalos eljárás ugyanakkor egyelőre nem indult.

A közösségi oldalakon záporoztak a dühös kommentek. ”Reméljük, hogy ez az ember nem foglalkozhat ezentúl betegekkel Texasban!„ – írta egy felhasználó. Más környékbeliek azt kérték: ”Kérem, segítsenek! Ez nemcsak felháborító, hanem veszélyes is„. Volt, aki így fogalmazott: ”Hihetetlen, hogy egy ennyire empátia és emberség nélküli gyermekorvos dolgozott a Blue Fish Pediatrics-nél„.

A botrány kirobbanása után többen észrevették, hogy Propst megváltoztatta nevét és profilképét a Facebookon, de már ez sem segített rajta: profilja eltűnt a rendelő honlapjáról, ahogy az ahhoz kapcsolódó Memorial Hermann Health System egészségügyi szolgáltató honlapjáról is. Ez utóbbi egy közleményben agy reagált: ”Tisztában vagyunk az érintett orvos közösségi médiás kijelentéseivel, amelyeket határozottan elítélünk. Az illető nem az alkalmazottunk„.