Fotó: MTI/EPA/CONSOLIDATED NEWS PHOTOS pool/Annabelle Gordon
Az elnökjelöltségtõl nemrég visszalépõ Joe Biden amerikai elnök (k) beszédet mond az amerikai Demokrata Párt elnökjelölõ konvencióján a chicagói United Centerben 2024. augusztus 19-én.
Hirdetés

Az elnök újságírók kérdésére ismét a háború végének szükségességéről beszélt, és óvott a korai következtetések levonásától az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben talált holttestek személyazonosságát illetően. Megállapította, hogy sok a bizonytalanság az ügyben, és azt mondta, a nyilvános információval meg kell várni, amíg a családokat értesítik.

Az izraeli hadsereg feltételezése szerint elképzelhető, hogy a Hamász által tavaly október 7-én eljurcolt túszok holttesteire bukkantak.

„Úgy hiszem, hogy a küszöbén vagyunk a megállapodásnak” – fogalmazott Joe Biden a katari-egyiptomi-amerikai közvetítéssel zajló tűzszüneti tárgyalásokra vonatkozó kérdésre, és megjegyezte: „itt az idő, hogy a háború véget érjen”.

Korábban írtuk