Fotó: MTI/AP/Susan Walsh
Hirdetés

Joe Biden hangsúlyozta, hogy az Ukrajna támogatásáról szóló tavasszal a Kongresszus által elfogadott nemzetbiztonsági jogszabály alapján már nyolc biztonsági segítségnyújtásról született döntés az amerikai kormányzat részéről.

A külügyminisztérium később kiadott közleménye alapján, az újabb amerikai katonai csomag értéke 225 millió dollár, elemeit az amerikai hadsereg készleteiből hívják le és tartalmaz Patriot rakétaindítókat, korszerű föld-levegő rakétarendszereket (NASAM), Stinger légelhárító rakétákat, valamint további hadianyagot és felszerelést.

A NATO-Ukrajna Tanács ülését megelőzően tartott találkozón Joe Biden elismerését hangoztatta amiatt, hogy az ukrán haderő meg tudta állítani az orosz előre nyomulást Harkivnál.

Volodimir Zelenszkij megköszönte, a Harkiv védelméhez is nyújtott segítséget, ahogy fogalmazott „kemény munka volt”. Kifejtette, hogy közös erőfeszítéssel sikerül megőrizni Ukrajna függetlenségét és szabadságát, valamint a közelmúltban megszületett döntések révén megóvni a világot hasonló háborúktól, mint ami Ukrajnában zajlik.

Korábban írtuk