Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

– Magyarországi látogatása alkalmából Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott, aki szintén az egyensúlyért dolgozik, ugyanakkor úgy tűnik, ő az egyetlen európai vezető, aki megpróbálja fenntartani, sőt javítani a párbeszédet az orosz és a kínai elnökkel is. Mit gondol Orbán Viktor politikai küldetéséről és személyiségéről?

– Szabad hazafi, aki védi hazája érdekeit. Nem kommentálom egy másik ország diplomáciai döntéseit, érdekeit, de el tudom mondani a francia álláspontot, a saját véleményemet a kérdéssel kapcsolatban. Elítélem az orosz agressziót. Sokan alábecsülték Putyin elnök ambícióit, ami a háborút illeti. Többször hangot adtam annak, hogy támogatnunk kell Ukrajnát. Az uniós szankciók nagy részét elhibázottnak tartom, ezek főként morális szempontokat szolgálnak, nem pedig valódi érdekeket, mint a gazdasági és energetikai területeket érintő intézkedések. Igent mondok Ukrajna támogatására, de amikor több ezer francia mezőgazdasági dolgozó nem tud megélni, akkor őrület, feladni a vámintézkedéseinket. Mint nemrég említettem, Franciaország az én értelmezésemben egy egyensúlyozó erő, nukleáris hatalom is vagyunk, és nem jó, hogy egy nukleáris hatalom szemben álljon egy másik nukleáris hatalommal, pont azért, mert elfajulhat a helyzet. Úgy gondolom, ahogy Zelenszkij is, hogy előbb-utóbb tűzszünetre lesz szükség, le kell tenni a fegyvert. Orbán Viktor megpróbálja ezt elérni, megpróbálja életben tartani a párbeszédet a felek között.

Hirdetés
Korábban írtuk