Fotó: MTI/Purger Tamás
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje csengõvel jelzi az európai uniós tagállamok védelmi minisztereinek informális tanácskozásának kezdetét Brüsszelben 2024. augusztus 30-án.
Hirdetés

Josep Borrell sajtótájékoztatóján közölte: az átadott fegyvereket Ukrajna önvédelemre használhatja a nemzetközi jognak megfelelően, akár az agresszor, Oroszország területén is.

A fegyvertámogatással az Európai Unió megkönnyíti Ukrajna válaszát az orosz agresszióra, ez a válasz pedig megvalósulhat Oroszország területén is, a nemzetközi jognak megfelelően – mondta. Arról azonban minden ország maga dönt, hogy az általa biztosított fegyvereket Ukrajna használhatja-e orosz területen – hívta fel a figyelmet.

A főképviselő kijelentette: a katonai támogatás folytatása, beleértve a lőszerellátásra tett ígéret betartása elengedhetetlen. Ezzel összefügésben emlékeztetett: az EU és a tagországok által biztosított katonai támogatás összege ez idáig mintegy 43,5 milliárd eurót tesz ki. Hozzátette: a felajánlott katonai eszközök átadásának zökkenőmentesnek kell lennie és a korábbinál gyorsabban kell teljesülnie.

Az ukrán katonák uniós kiképzésével kapcsolatban azt mondta, ennek koordinálására, és a hatékonyság érdekében központot kell létrehozni Kijevben. Közölte ugyanakkor, a szakminiszterek abban egyeztek meg, hogy a katonai képzési misszió munkájának Ukrajnához a lehető legközelebb kell megvalósulnia, de nem Ukrajna területén. Elmondta azt is, hogy a tanácskozás résztvevői megegyeztek abban is, hogy az EU kiképző missziója keretében 75 ezer ukrán katona kiképzését kívánják befejezni az év végéig. Eddig 60 ezer embert képeztek ki – tájékoztatott.

Korábban írtuk

Elmondta, az EU egyetért az európai védelmi képességek fokozásának szükségességében, melyhez az európai védelmi ipar fejlesztésére van szükség. Ez kapcsolatban van az ukrajnai támogatás folyamatos biztosításával is – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Borrell kijelentette: nincs európai ország, amelyik Oroszországot védelmezné. Európa Ukrajnát védelmezi – húzta alá. Ezzel kapcsolatban közölte: a védelempolitika, ahogy a külpolitika is, „ha tetszik, ha nem”, nemzeti hatáskörbe tartozik.

A főképviselő példaként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert említette, aki – mint közölte – csütörtökön még Brüsszelben tárgyalt, pénteken már Oroszországba utazott. A tagországok képviselői „utazhatnak Moszkvába, vagy Pekingbe, ahova csak karnak”, ami nem jelenti azt, hogy esetleg Moszkvát védelmeznék – mondta. Egy feladatuk azonban van: lojalitás a közös uniós külpolitikához – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.