Jóváhagyták Trump jelöltjének kinevezését a CIA igazgatói pozíciójára
Az amerikai szenátus csütörtökön jóváhagyta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére jelölt John Ratcliffe kinevezését, aminek nyomán Donald Trump elnök jelöltje elfoglalhatja hivatalát.A kongresszus felsőházának megerősítő szavazásán John Ratcliffe 74 igen és 25 nem szavazatot kapott, ami azt jelenti, hogy több mint 20 demokrata szenátor is jóváhagyta Donald Trump jelöltjét a CIA igazgatói pozíciójára.
John Ratcliffe Donald Trump első elnökségének idején a Nemzeti Hírszerzés igazgatói pozícióját töltötte be, amelyet megelőzően az amerikai kongresszus republikánus párti képviselőjeként dolgozott.
John Ratcliffe már a második az új adminisztráció tagjainak szenátusi jóváhagyási folyamatában, akiről a felsőház szavazott, és aki megkapta a megerősítést a hivatalba lépéshez.
Hétfőn Marco Rubio korábbi republikánus szenátor 99 igen voks mellett, ellenszavazat nélkül kapta meg a külügyminiszterséghez szükséges szenátusi megerősítést, ezt követően kedden letette hivatali esküjét.
