– Az, hogy a nép közvetlenül választ elnököt, azt jelenti, hogy kancellári típusú, erős elnöki rendszer van Mongóliában?

– Ez jellegét tekintve egy köztársasági elnöki választás volt, noha Mongólia nem köztársaság. Államformája nemes egyszerűséggel Mongólia. Ebből következően a köztársasági elnök is egyszerűen csak elnök, ugyanakkora hatáskörrel, mint amekkora nálunk a köztársasági elnöknek van.

– Vagyis korlátozott a jelentősége az elnöki intézménynek. Akkor miért volt mégis nagyon heves a választási kampány?

– Első pillantásra valóban furcsának tűnhet, hogy egy 30 napos, késhegyig menő kampány volt, és a jelöltek olyan ígéretekkel korteskedtek, amelyek megvalósításához minimum miniszterelnöki hatáskörök szükségesek. Az volt a tét, hogy a hatalmi egyensúly mely irányba fog elmozdulni. Az előző általános választások során ugyanis egyedülálló patthelyzet alakult ki a Mongol Népi Forradalmi Párt és a demokratikus pártok Haza-Demokrácia Választási Koalíciója között. Miután a két tömb 36, illetve 35 mandátumot szerzett, és három független képviselő is van, két lehetőség közül kellett választaniuk. Vagy új választásokat írnak ki, vagy az eredménynek megfelelően létrehoznak egy nagykoalíciót. Heteken keresztül tárgyaltak, majd ez utóbbi mellett döntöttek. Ettől kezdve gyakorlatilag nem létezett ellenzék a parlamentben, hiszen mindenki kormányon volt. A döntéseket parlamenti bizottsági szinten kellett meghozni, a parlament plenáris ülése pedig Bólogató János szerepébe került. A bizottságokban ugyanakkor el lehet képzelni, milyen elhúzódó viták voltak, amelyek érzékelhetően lelassították a parlamenti és a kormányzati munkát. A minisztériumi vezetési struktúrákat is úgy alakították ki, ahol az egyik oldal adta a minisztert, ott a másik adta az államtitkárt.

– Akárcsak nálunk a Horn-Kuncze-korszakban…

– Csakhogy Mongóliában a tűz és a víz összehangolására tettek kísérletet. Persze, a nagy nehezen kiizzadt mechanizmus hamarosan össze is omlott. Ez azért következett be, mert idő közben a három demokratikus pártból álló választási koalíció felbomlott azt követően, hogy a legnagyobb, a Demokrata Párt válságba került.

– Mi történt?

– Amíg a párt elnöke, M. Enhszajhan külföldön volt, puccsot követtek el ellene, és arra jött haza, hogy fő ellenlábasa az elnök lett. Természetesen ez botrányok sora közepette zajlott. Az új vezetés betört a pártirodába, új pecsétet csináltatott, végül bíróság elé került az ügy. A bíróság az eljárás lefolytatásáig felfüggesztette a párt működését. Csakhogy közbejött az elnökválasztás, és hogy a Demokrata Párt egyáltalán indíthasson jelöltet, meg kellett szüntetni a bírósági eljárást. Az új elnök és a régi elnök formálisan kibékült és megállapodtak abban, hogy a leváltott elnök elismeri az új vezetést, viszont a régi pártelnököt indítják Mongólia elnöki címéért. Sok választó mindeközben kiábrándult ebből az örökösen torzsalkodó pártból, ami részben meg is magyarázza a rossz választási szereplést.

– Más ok is közrejátszott a bukásban?

– A rendszerváltó Mongol Demokrata Párt valójában egy sokszínű néppárt, amelyet egyedül a rendszerváltás eszméje fog össze. Várható fejlemény lehet a pártszakadás is.

– Ez a helyzet is felidéz magyar párhuzamokat. Nekünk is van egy időről időre szeletelődő rendszerváltó pártunk…

– Érdekes egybeesések vannak. A tavaly nyári választások nagy sikert hoztak a demokratikus pártok koalíciójának, hiszen a korábbi négyről harminchatra sikerült növelniük a mandátumaik számát, ami a parlamenti helyek felét jelenti. Ez annak volt köszönhető, hogy létrehozták a jobboldali választási koalíciót, amely az egységesség képét mutatta, így próbálva meg kifogni a szelet a hagyományosan egységes és fegyelmezett másik oldal vitorlájából. Ráadásul a kampányukat populista jelszavakkal tűzdelték tele. Mongóliában csak „tízezer tugrik” néven ismerik a minden gyerek után járó családi pótlék, illetve a családalapítási segélyt bevezetéséről szóló ígéreteket.

– Miért populisták ezek a szociális ígéretek?

– Figyelembe véve a mongol állami bevételeket és az ígéretek megvalósulásával járó kiadásokat, ötperces fejszámolással kiszámítható, hogy a mongol költségvetés a bevezetés pillanatában összeomlana. A Valutaalap és a Világbank közölte is, hogy azonnal leállítják a segélyek és hitelek folyósítását, amint megpróbálják ezeket a választási ígéretet betartani. A nagykoalícióban természetesen szóba sem jöhetett az ígéret betartásának lehetősége, ugyanakkor a Mongol Demokrata Párton belül jelentős tábora van az ígéretek megvalósításának.

– A nagykoalíció végül részben sem teljesített valamit belőle?

– A négy- vagy annál több gyerekes családok, akik a szegénységi küszöb alatt élnek, kaphatnak 3000 tugrikot gyerekenként. A dolog úgy lett kitalálva, hogy végül rendkívül kevesen pályázták meg. A legelesettebbeknek gondot jelent az igénylés intézése. Nagy lett a csalódás.

– Nem beszéltünk még a győztesről, a Mongol Népi Forradalmi Pártról.

– 1921-ben alapították, és ez volt az állampárt a szocialista egypártrendszer idején, amely a rendszerváltás során átmentette infrastruktúráját. A privatizálás során a holdudvar könnyen hozzájutott a vagyonhoz, jóllehet azok közül, akik sikerrel privatizáltak, sokan új pártokat alapítottak. Ezek a kis pártok nem bizonyultak stabilnak, állandóan fuzionálnak, szétválnak, nyomon követni is nehéz. A Mongol Népi Forradalmi Párt időközben sok változáson ment keresztül, ma már a Szocintern tagja. A jelenlegi fiatal és energikus pártelnök, Enkhbajar vezetésével a párt 2000-ben elsöprő győzelmet aratott a megelőző négy évben kormányzó demokratikus pártkoalíció felett. Ennek az volt a fő oka, hogy a demokratikus pártok kormányzását folyamatos torzsalkodás jellemezte, és a társadalom másra, stabilitásra vágyott az akkori, amúgy is vigasztalan gazdasági helyzetben. A jelentős mértékben megfiatalodó MNFP velük szemben szilárd egységet és magabiztosságot tudott felmutatni, így megszerzett a 76 mandátumból 72-t. Ebből következően ez a választási ciklus olyannyira békés volt, hogy egyetlen embert sem mozdítottak el a minisztériumokból. Kínosan kerülték a viszálynak minden látszatát. Ez a politikai nyugalom kedvezett annak, hogy a stagnáló gazdaságot sikerült elindítani a gyorsuló fejlődés útján. 2003-ban már 5,5, 2004-ben pedig 10,5 százalék volt a GDP növekedése, amire nagyon büszkék a mongolok.

– A kommunista utódpárt nem küzd saját múltjának tisztázásával?

– A fiatalítás megy előre. A kormányban már nem találhatók 40-50 évesnél idősebbek. A politikusok és a gazdasági vezető réteg jórészt a Szovjetunióban, Lengyelországon, Magyarországon és más kelet- és közép-kelet-európai országokban végzett egyetemet, a rendszerváltás után elmentek Amerikába, Ausztráliába, Japánba, Nyugat-Európába és Dél-Koreába tanulni. A pártok mindegyike meg tudja találni a maga jól képzett szakembereit. A két gárda kinevelődése között alig-alig van különbség. Tény, hogy ha nehezen is, de mégiscsak együtt tudtak működni a nagykoalícióban.

– De azért csak van valami különbség a két oldal között!

– A baloldal nyitottabb, megengedőbb a nemzetközi tőkével szemben, míg a másik oldal „patriótább” beállítottságú. A kampányban jelezték: felül akarják például vizsgáltatni a bányászati törvényt, a gazdasági törvényeket, hogy több bevétel maradjon helyben, kevesebbet vigyen el a külföldi beruházó. A kanadaiak éppen most tervezik megnyitni a világ legnagyobb réz- és aranybányáit a Góbi sivatag déli részén. Így a baloldali győzelem a külföldi beruházók számára kedvező fordulat.

– Ezek a bányák létfontosságúak a mongol állami bevételek szempontjából?

– Abszolút mértékben. Az ország bevételének 60 százalékát jelenleg 210 aranybánya és egy rézbánya adja. A dúsított réz világpiaci ára szárnyal a kínai keresletnövekedés következtében. Amióta a Borrow Gold nevű kanadai társaság befektetőként belépett a képbe, megugrott az aranykitermelés. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a gazdasági növekedés jelenleg magasabb, mint Kínában. És ebben még nincsen benne a néhány éven belül megnyíló új, dél-mongóliai bányák hatása a nemzetgazdaságra.

– A bányászati ágazat ekkora túlsúlya nem jelez egészséges gazdasági szerkezetet…

– A növekedés nem elhanyagolható része abból fakad, hogy az arany és a réz mellett a harmadik fő exportcikk, a kecske alsó finom szőre, a kasmír világpiaci ára is megugrott. A mongol társadalom többsége nomád állattartással foglalkozik, és rövid időn belül 25-ről 28 millióra nőtt az állatlétszám, a növekedés főleg a kecskék esetében jelentős.

– Ez az, ami a túllegeltetés miatt ökológiai katasztrófával fenyeget?

– Sajnos igen. Az állatok mindent lelegelnek, ezért a sivatagosodás napi valósággá vált ebben a száraz országban. Most láttak hozzá egy harmincéves projekt megvalósításához: a Zöld Nagyfal nevű program keretében több mint 3000 km hosszban, 500-2000 m széles erdősávot hoznak létre a Góbi sivatag előnyomulása megakadályozására.

– És miből élnek azok, akik nem állattenyésztők?

– Nemrégiben még a textilipari bérmunka kínált tömeges munkalehetőséget. Rengeteg mongol lány varrt azoknak az idetelepülő hongkongi és kínai cégeknek, amelyek igyekeztek kihasználni, hogy az USA Mongólia támogatása céljából megszüntette a behozatali kvótát. Ez meghatározó ágazat volt mindaddig, amíg a WTO el nem törölte a kvótákat Kínával szemben is. Ma már nincs értelme a kínaiaknak mongol munkaerőt alkalmazniuk exportpiac biztosítása céljából. Ez óriási foglalkoztatási gondot jelent, mert nincsenek munkahelyek a kevéssé képzettek számára.

– Mi a helyzet a hagyományos orosz befolyással? Nincsen harc köztük és a kínaiak közt Mongóliáért, mint a múltban?

– Máig Oroszország az első számú kereskedelmi partner, ugyanakkor a kínaiak a legnagyobb tőkeberuházók. Az oroszok nem igazán érdekeltek a mongóliai nyersanyagok kitermelésében az ehhez szükséges tőkeberuházás nagyságrendje miatt. Viszont Mongólia hagyományos piaca az orosz gépiparnak és élelmiszeriparnak. A személyes kapcsolatok is erősek, az emberek jelentős része ma is beszél oroszul. Volt egy szociológiai felmérés, amelyből kiderült, hogy a mongolok többsége számára máig a legrokonszenvesebb idegen nép az orosz, a legellenszenvesebb pedig a kínai. E kettő között vannak a japánok, amerikaiak, ausztrálok, európaiak és mindenféle nációk.

– Ennek okai a történelemben gyökereznek?

– A XX. század elején Mongóliában ugyanolyan buddhista teokratikus állam volt, mint Tibetben. Az, hogy Mongólia nem jutott Tibet sorsára, annak köszönhető, hogy a nemzeti hősként tisztelt Szühebátor az oroszokat hívta segítségül a kínaiak ellen, akik érdekeltek voltak Mongólia látszólagos nemzeti függetlensége biztosításában. A mongoloknak a mai napig erős félelmeik vannak a kínai expanziós törekvésekkel szemben, és a külpolitikájuk is a kínai nyomás ellensúlyozását célozza. Szerencsére úgy fest, hogy Kína egyelőre megmarad a gazdasági expanzió szintjén Mongóliával kapcsolatban, és ebből Mongóliának előnye származik.