„Annyi esélye sincs mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen” – írta Trudeau, aki hétfőn jelentette be lemondását miniszterelnöki tisztségéről.

Hirdetés

Trumpot floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy fontolja-e katonai erő alkalmazását Kanada megszerzésére. „Nem, gazdasági erővel” – válaszolt a republikánus politikus.

„Mert Kanada és az Egyesült Államok (együtt), az aztán valami”

– fogalmazott.

A megválasztott amerikai elnök már hosszabb ideje kifogásolja az Egyesült Államok északi szomszédjára kereskedelmi többletét és korábban arról is beszélt újságíróknak, hogy a két ország határa „egy mesterségesen húzott vonal”.

Korábban írtuk

Trump azzal fenyegette meg az ottawai vezetést, hogy 25 százalékos vámot vet ki a kanadai termékekre. Kanada árui és szolgáltatásai 75 százalékát déli szomszédjának exportálja.

Nem sokkal korábban Melanie Joly kanadai külügyminiszter az X-en tett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy Trump kijelentései „mutatják, hogy nincs elképzelése, mi teszi erős országgá Kanadát”.

„Gazdaságunk erős. Népünk erős. Sosem fogunk meghátrálni a fenyegetések elől”

– tette hozzá.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök a dán TV2 műsorában kommentálta a leendő amerikai elnök kijelentéseit Grönlanddal kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok Dánia legfőbb és legszorosabb szövetségese és nem hinné, hogy Washington katonai, vagy gazdasági erővel akarná megszerezni a Dániához tartozó autonóm terület feletti ellenőrzést. Hangsúlyozta, hogy üdvözli az Egyesült Államok megnövekedett érdeklődését a sarkvidéki térség iránt, de „ennek olyan módon kellene megvalósulnia, hogy az tiszteletben tartsa a grönlandi lakosságot”.

„Ugyanakkor pedig olyan módon, hogy továbbra is lehetőség legyen Dánia és az Egyesült Államok együttműködésére egyebek mellett a NATO-ban”

– tette hozzá.

„Nem gondolom, hogy jó megoldás lenne a jövőre nézve, ha gazdasági eszközökkel harcolnánk egymás ellen, amikor egymás szoros szövetségesei és partnerei vagyunk”

– húzta alá Frederiksen.