Kaja Kallas: Elszomorító látni, hogy gyerekek is az ártatlan áldozatok között vannak
A leghatározottabb nemzetközi nyomásra van szükség Oroszországgal szemben, hogy véget vessünk ennek a háborúnak – írta Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnap az X-en közzétett bejegyzésében.
Világ
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/kaja-kallas-elszomorito-latni-hogy-gyerekek-is-az-artatlan-aldozatok-kozott-vannak-997945/
Az ukrán hatóságok vasárnap közölték, hogy az éjszaka folyamán a háború kezdete óta számban a legnagyobb orosz drón- és rakétatámadás érte az ukrán fővárost, Kijevet és az ország más régióit. A légicsapásokban 12 ember életét vesztette, hatvanan megsebesültek.
Hirdetés
Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője szerint Oroszország 367 drónt és rakétát vetett be, ami a több mint három éve tartó háború legnagyobb egyszeri légitámadása volt.
„Az éjszakai támadások ismét azt bizonyítják, hogy Oroszország továbbra is szenvedést akar okozni, és Ukrajna megsemmisítésére törekszik. Elszomorító látni, hogy gyerekek is az ártatlan áldozatok között vannak”
– írta Kallas bejegyzésében.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
