Kaukázusi gubanc

Egyik pillanatról a másikra látványosan megromlottak a kapcsolatok Oroszország és Azerbajdzsán között. Az egyébként kiegyensúlyozottnak nevezhető viszonyt – a két ország közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodást az ukrajnai orosz invázió előestéjén, 2022 februárjában írták alá, a kapcsolatok alakulását pedig mutatta, hogy 2024 nyarán előbb Putyin látogatott Bakuba, majd ősszel Əliyev Moszkvába – 2024 decemberében az azeri légitársaság egyik gépének észak-kaukázusi tragédiája borzolta föl. Az utasszállítót egy ukrán dróntámadás közepette véletlenül az orosz légvédelem találta el, a tapasztalt pilótának még sikerült átvinnie az egyre irányíthatatlanabbá váló gépét a Kaszpi-tenger fölött, és a kazahsztáni Aktau (Aqtaw) repülőterén hajtott végre kényszerleszállást, a fedélzeten tartózkodó 67 utasból azonban 38 életét vesztette. Az orosz elnök némi késéssel bocsánatot kért ugyan a történtekért, Baku azonban ennél többet várt el. İlham Əliyev elnök ezután május 9-én nem ment el a moszkvai győzelem napi parádéra, előtte pedig jelzésértékűen az ukrán külügyminiszter járt Bakuban.

Ebben a hangulatban csapott le június végén az orosz rendőrség Jekatyerinburgban az azeri diaszpóra egy gyilkossággal és egyéb bűncselekményekkel vádolt bűnözői csoportjára, majd a razzia során az őrizetbe vettek közül ketten a fogdában meghaltak. Az orosz állítások szerint szívrohamban, míg az azeri boncolás azt állapította meg, hogy a Səfərov testvéreket a rendőrök félholtra verték. A történtek arra késztették Bakut, hogy hivatalosan panaszt emeljen Moszkvában, amivel párhuzamosan Azerbajdzsánban durva információs kampány bontakozott ki a közösségi médiában, amelynek során „iszlamofóbiával”, „imperializmussal” és az „azeriek üldözésével” vádolták Oroszországot. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a bakui hatóságok őrizetbe vették a Szputnyik hírügynökség több munkatársát. Öt újságírót ugyan már szabadon engedtek, a szerkesztőség vezetője és a főszerkesztő viszont négy hónapra előzetes letartóztatásban maradtak. Közben orosz állampolgárok – köztük egyszerű turisták is – arról számoltak be, hogy Bakuban civil ruhás emberek az igazoltatás során erőszakot alkalmaztak velük szemben, a letartóztatottakat pedig a fogdában is megverték. Az azeri hivatalos álláspont szerint a letartóztatottak egy része bűncselekmények – például kábítószer-kereskedelem és kibertámadások – miatt került vizsgálati fogságba. Felröppent az is, hogy felszámolják az országban az orosz nyelvű oktatást. Válaszul Moszkvában bekérették Azerbajdzsán nagykövetét, az azeri diaszpóra több vezetőjét pedig letartóztatták.

A dolgokat bonyolítja, hogy az orosz rendőrség nem véletlenül tartott razziát az azeri bűnszervezetnél. Előtte ugyanis az azerbajdzsáni titkosszolgálat állítólag éppen ezeknek a jekatyerinburgi alvilági elemeknek a segítségével hajtott végre egy titkos akciót, amelynek során elraboltak és Bakuba vittek egy azeri ellenzékit. Az orosz hatóságoknak ez persze nem tetszett, és válaszul lecsaptak a diaszpórához kapcsolódó bandára.

Baku egy verzió szerint az azeri társadalom egyes rétegeiben Moszkvával szemben mélyen gyökerező neheztelés mellett azért reagálhatta túl a Jekatyerinburgban történteket, hogy – felbátorodva a Kreml szíriai visszaszorulásán és ukrajnai lekötöttségén – ürügyet teremtsen Oroszország kiszorítására a térségből, ezzel is elősegítve legfőbb támogatójának, Törökországnak a térnyerését. E türk szövetséget egyre inkább zavarhatja Moszkva gyámkodása a közvetítésével létrejött 2020. novemberi örmény–azerbajdzsáni tűzszünet felett, amely egy orosz ellenőrzésű folyosó létrehozását szorgalmazza Örményország déli Szjunik tartományán keresztül Azerbajdzsán két részének összekapcsolására. Az orosz ellenőrzés megakadályozná Törökországot abban, hogy ezen az azeriek által Zəngəzurnak nevezett folyosón keresztül korszerűsítse katonai logisztikáját Közép-Ázsiába, így is gyengítve Moszkva befolyását. Egy ilyen türk lépés – önállóan igazodva a nyugati elképzelésekhez – beleillene az eurázsiai „szívtájék” feletti befolyásért folyó nagyszabású játszmába. Az időzítést pedig magyarázhatja, hogy Oroszországnak az ukrajnai háború miatt jelenleg korlátozottak az eszközei az események alakítására. Mind Ankara, mind pedig Baku érdekében állna tehát Oroszország kiszorítása erről az útvonalról, ráadásul egy ilyen térnyerés Irán gyengülésével együtt igencsak bonyolítaná Moszkvának az Észak–Déli Közlekedési Folyosóval (NSTC) kapcsolatos elképzeléseit. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország kétszer is meggondolná, hogy fellépjen Örményország védelmében.

Az említett Észak–Déli Közlekedési Folyosó kérdésében azonban Azerbajdzsán kölcsönös stratégiai függésben van Oroszországgal, mint ahogy a gazdasági érdekek is összekapcsolják ezt a két országot. Azerbajdzsán számára az orosz piac elvesztése akár 1,2 milliárd dolláros veszteséget is jelenthet, miközben Oroszország azért pótolhatná a kieső mezőgazdasági termékeket vagy textilt. Ráadásul ha Irán visszatér a globális olajpiacra, az tovább gyengítheti Azerbajdzsán szerepét. A turizmus terén már most is érzékelhető a visszaesés: az orosz utazási irodák szerint 40 százalékkal csökkent az érdeklődés Azerbajdzsán iránt. Korábban évente mintegy 730 ezer orosz látogatott el az országba, ami az összes külföldi turista közel harmada volt. De Baku az örmény kérdésben sem fordíthat teljesen hátat Moszkvának. Baku jelenleg minimális toleranciát mutat minden Karabahhal kapcsolatos érdeklődéssel szemben, ugyanakkor számított Moszkvára, amikor Joe Biden elnöksége alatt az Egyesült Államok és Franciaország közös protektorátussá próbálta alakítani Örményországot.

Azerbajdzsán tisztában van azzal is, hogy kapu Közép-Ázsia és Európa között, egyfajta geopolitikai kapocs, és már csak ebből fakadóan is pótolhatatlan szerepet játszik a szövetséges Törökország eurázsiai hatalommá válásának segítésében, Ankara túlzott térnyerése azonban már nem okvetlenül érdeke. Ennek ellensúlyozására szüksége lehet Bakunak Moszkvára, mint ahogy a nyugati nyitás folytatására is. A kérdés most az, Əliyev elhitte-e, hogy országának fényesebb jövője van egy török vezetésű regionális rend részeként, avagy önálló regionális hatalomként is gondol-e magára, és így megtartaná a többvektorú külpolitikáját. Baku a török világ része, ám saját geopolitikát folytat. Teszi ezt egyre bátrabban Oroszország, Irán, Európa és ha óvatosan, de Törökország irányában is.

Mára már nem a Dél-Kaukázus az Oroszország és a Nyugat közötti geopolitikai rivalizálás fő terepe. Eurázsia egyik legdinamikusabb régiójaként egyedülálló modellt képvisel a jelenlegi világrend átalakulásához. Itt a katonai-politikai status quo gyakori változásait – ez csak az elmúlt öt évben kétszer történt meg – figyelhetjük meg. Ebből következően a szövetség és a partnerség szokásos mintáit is aktívan felülvizsgálják, és ebben nemcsak külső szereplők vesznek részt, hanem maguk a dél-kaukázusi államok is. Új hatalmi központok alakulnak ki fokozatosan a régióban, miközben a régiek azért küzdenek, hogy különleges preferenciákat biztosítsanak maguknak.

A Szovjetunió összeomlása után Oroszország hosszú éveken át különleges befolyást gyakorolt mind a regionális biztonságra, mind a kaukázusi országok belpolitikai folyamataira. Az utóbbi években azonban ezt az orosz kizárólagosságot mind külső szereplők, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia legközelebbi szomszédai, mind maguk a régió országai megkérdőjelezték. A Dél-Kaukázus egyik szereplője sem tekinthető Oroszország teljes körű szövetségesének. A verseny kiéleződött, és Moszkva kénytelen nagyobb rugalmasságot és találékonyságot tanúsítani érdekei védelmében Eurázsia stratégiailag eme fontos pontján. Az együttműködés optimális modellje gondos egyensúlyozás lehet a közös, kölcsönösen előnyös projektek aktiválása és a konfrontatív forgatókönyvek minimalizálása között. Moszkvának tudomásul kell vennie, hogy multipolaritás a maga szűkebb keretei között a posztszovjet térre is érvényes. A régió országai szuverén államokként követelik a tiszteletet, és egyre kevésbé fogadják el, hogy kis testvérekként vagy akár potenciális prédaként tekintsenek rájuk. Ráadásul a külső szereplők megnövekedett aktivitásával a geopolitikai verseny is kiéleződött a régióban.

A Kazahsztánnal és Üzbegisztánnal, Örményországgal és Moldovával fennálló kapcsolatok lehűlését követően most Azerbajdzsánnal kiéleződött viszony is rávilágított arra is, hogy a globális kérdésekre, a világrend átalakulására és átalakítására koncentráló Oroszországnak nagyobb figyelmet kell fordítania a közvetlen szomszédságára, ha el akarja kerülni befolyásának további gyengülését. A posztszovjet térség geopolitikai jelentőségének csökkenése az orosz külpolitikában természetesen részben az ukrajnai háború számlájára írható, amelynek egyéb következményei már most is súlyosak. A Kreml azonban mintha nem igazán akarna ezen gondolkodni, ráadásul nincs elég erőforrása sem ahhoz, hogy több fronton harcoljon.