„Ezt tettük akkor, amikor segítettük a györgyfalviakat, és ezt tesszük ezután is, amikor a közös ügyeinket előrébb visszük”

Hirdetés

– mondta az RMDSZ elnöke a falu új vízhálózatának avatóján.

A Kolozsvár melletti magyarlakta településen azután kellett új vízhálózatot kiépíteni, hogy 2022-ben a települést ellátó víztározó közelében felborult egy üzemanyagszállító jármű és az ebből kiömlött nyolc tonnányi gázolaj tönkretette a vízellátó rendszert. Az új hálózatot az akkor kormányon lévő RMDSZ közbenjárásával sikerült kiépíteni – hangzott el.

Az avatóünnepséget a helyi iskola udvarán tartották, melyet a jövőben szintén felújítanak. Kelemen Hunor „a világ legtermészetesebb dolgának” nevezte az iskolákba való beruházást, hangsúlyozva, hogy ez a gyerekek biztonságát szolgálja. Hozzátette: még számos fejlesztésre lesz szükség, amire a helyi, megyei költségvetésben nincs elegendő pénz, ezért van szükség az uniós és kormányzati forrásokra.

Kérte a település lakóit: június 9-én szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire, hogy folytatni lehessen az elkezdett munkát.

Korábban írtuk

„A mi sorsunknak mi vagyunk a kovácsai”

– fogalmazott.

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei tanácselnökjelöltje közölte: a Kolozsvár melletti település évek óta vonzó azok számára, akik nem tudják megengedni maguknak a nagyvárosi lakásárakat. Hangsúlyozta, hogy ez fejlődő település, ezért az infrastruktúra fejlesztése is fontos, amihez a saját eszközeivel az RMDSZ is hozzájárul.

„Remélem, hogy június 9-e után is lesz erőnk az önkormányzatokban azon dolgozni, hogy a településeink fejlődjenek”

– mondta a romániai önkormányzati választásokra utalva. Hozzátette: az EP-választás is ugyanolyan fontos, EU-s és kormányzati forrásokból is fejleszteni kell a településeket.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke azon reményének adott hangot, hogy a györgyfalvi közösség a június 9-ei választások után is ennyire erős, vagy erősebb lesz.

Soós Sándor, Erdőfelek község menedzsere, az RMDSZ helyi önkormányzati képviselőjelöltje közölte: a faluban évek óta a vízhálózat kiépítése a legfőbb cél.

Gabriel Costea, Erdőfelek újrázni készülő polgármestere szerint ehhez két projektre volt szükség. Az egyiket a megyei vízügyigazdálkodási vállalat végezte, a másikat a polgármesteri hivatal bonyolította le kormányzati forrásokból Kelemen Hunor elnök közbenjárására. Elmondta: a jövőben a település iskoláját is kibővítik és felújítják, mivel már szűkösnek bizonyul.

Dan Gavrea, a vízgazdálkodási vállalat műszaki igazgatója a projekt folytatását ígérte, míg Marinela Marc főtanfelügyelő az iskola fejlesztésének fontosságát ecsetelte.

A Kolozs megyei települést 2022 júliusában ért szerencsétlenség után a román kormány az RMDSZ közbenjárására 8,2 millió lejes (638 millió forint) sürgősségi támogatást utalt ki az új fővezeték kiépítésére, és a hálózat cseréje is elkezdődött. A faluban jelenleg mintegy 90 százalékban biztosított az ivóvízellátás, és ennek bővítését, valamint a csatornahálózat kiépítését is tervezik.