A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is kitartottak” az érdekvédelmi szervezet mellett.

Hirdetés

Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”. Úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok „látták a veszélyt”, ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé.

Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért. Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.

Korábban írtuk

Kiemelte: a tény, hogy Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek, az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben.

„Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt”

– húzta alá az RMDSZ elnöke.

Hozzátette: az is fontos volt, hogy eljussanak minden kis közösségbe, ahol a magyar identitást őrzik, a szövetség így tudta elérni ezt az eredményt egy nagyon nehéz időszakban.

Emlékeztetett: a választópolgárok az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulóján a mainstream pártokat büntették. „Most pedig az exit poll eredmények alapján az egyensúlyt kereső polgárok azt akarják, hogy ezen az úton haladjunk – a korrekciókat természetesen elvégezve -, amely a fejlődést és jobb élet reményét jelenti” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Közölte: hétfőre összehívta az RMDSZ döntéshozó fórumát, a Szövetségi Állandó Tanácsot (SZÁT), addig várhatóan a végleges eredmények is ismertek lesznek. Megköszönte a kampánystábok, megyei szervezetek, önkéntesek munkáját, az egyházfők és szakmai szerveztek, művészek részvételét a mozgósításban, ami szerinte szintén hozzájárult magas részvételhez.

Ezt elsősorban annak tulajdonítja – mondta újságírói kérdésre -, hogy az erdélyi magyarok felismerték a veszélyt, amit a magyarellenes erők 30 százalék fölötti támogatottsága jelent, és hogy a parlamenti választásokon való részvételnek komoly tétje van a közösség, az ország jövője szempontjából.