Kell a gáz
Az orosz–ukrán háború kitörése óta nem adott a világ elfogadható magyarázatot arra a kérdésre, hogy mi a valódi háborús ok, a casus belli. Karl Nehammer osztrák kancellár Putyinnál tett látogatása most közelebb vitt ennek megválaszolásához.
„Nem érdekelte Ukrajna, csak a gáz” – írta az exxpress.at nevű osztrák hírportál az orosz Pravdában megjelent tudósításra hivatkozva. „Nem azért jött, hogy békét teremtsen. Ukrajna egyáltalán nem érdekelte. A találkozó témája sokkal inkább az volt, hogy Ausztria 80 százalékban függ az orosz gáztól” – idézte a Pravda cikkét az exxpress.at. A találkozó 75 percig tartott, közös sajtótájékoztató nem volt. Karl Nehammer a négyszemközti megbeszéléseket nyílt, őszinte és kemény konfrontációnak nevezte és hangsúlyozta, hogy a háború semmilyen körülmények közt nem fogadható el. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy nem túl optimista: kevés esélyt lát a konfliktus gyors befejezésére.
Nem valószínű, hogy Nehammer tévedett volna. Van ugyanis egy szinte elfeledett vagy szándékosan elhallgatott óriási potenciál, ami a kiélesedő nyugat–kelet konfliktusban kulcsszerepet játszik. Az orosz politikával szembeforduló, nyugatbarát Ukrajna olyan kincsen ül, aminek zömét nem képes kitermelni. Három nagy régióban található kőolaj és földgáz: az egyik a nyugat-ukrajnai régió. Idetartozik az Előkárpátok vidéke, a Kárpátok, a kárpátaljai mélyedés, mintegy 15 ezer négyzetkilométer területen. A másik a dnyeper–donecki régió, idetartoznak a poltavai, harkivi, csernyihivi, donecki és luhanszki területek, ahol több mint 140 kőolaj- és földgázlelőhely található. És van egy harmadik, a Fekete-tenger-melléki mélyedés, az Azovi- és a Fekete-tenger partvidéke. A lelőhelyek összterülete több mint 25 ezer négyzetkilométer, amelynek körülbelül a fele szárazföldi lelőhely.
2014-ben a Krím félszigettel együtt Oroszországhoz kerültek az itt található földgázlelőhelyek. Mivel a szibériai gázmezők Ázsiában vannak, az ukrajnai gázmezők Európa második legnagyobb gázkészletét foglalják magukba. Ez számszerűsítve 1,09 billió köbméter földgázt jelent, amelyet Európában csak a norvég készletek előznek meg (1,53 billió köbméterrel a skandináv ország áll az első helyen). Emellett máig ismeretlen, feltáratlan további gáztartalékokat is rejt az ukrán föld mélye. Ráadásul Ukrajna tározói több mint 31 milliárd köbméter gáz földalatti tárolását teszik lehetővé, ami a harmada az EU mintegy százmilliárd köbméteres gáztározó-kapacitásának.
Ukrajna a gáznak csak a töredékét képes felszínre hozni, ezért a szükségleteit importból fedezi, Magyarországtól, Szlovákiától és Lengyelországtól szerzi be az orosz eredetű földgázt, közvetve tehát továbbra is Oroszországtól függ. Ám ezt a függőséget 2030-ra fel akarja számolni. Ennek mikéntjéről a Neue Zürcher Zeitung 2020. október 20-ai számában megjelent egy cikk, amelynek szerzői Anatolij Amelin, Andrian Prokip és Andreas Umland, a kijevi székhelyű Ukrajnai Jövőkutató Intézet munkatársai. A cikkben Ukrajna hatalmas, máig kiaknázatlan gázkészletei mellett azt is kiemelik, hogy minden adott, a tározók mellett a biogáztermelés, illetve a gázszállításhoz szükséges infrastruktúra is rendelkezésükre áll, akárcsak az ukrajnai csővezeték-hálózat, amely még szovjet örökség. A cikk rezüméje, hogy az EU részéről befektetők kellenek, az unió viszont új partnerre találhat a szomszédos Ukrajnában az energiaellátás terén, és csökkentheti a függőségét Oroszországtól. Épp erre várt a Nyugat oly régóta.
2020-ban már nemzetközi megállapodás is született a fekete-tengeri gázmezők feltárásáról. Az ukrán Naftohaz és az osztrák–román OMV Petrom közös gázkutatási és termelési projektek létrehozásáról döntött. „2020-ban a Naftohaz azon dolgozott, hogy új lehetőségeket nyisson új ukrajnai gázmezők feltárására és fejlesztésére. A Fekete-tenger partján, Juzivszkában és a nyugat-ukrajnai fennmaradó potenciál birtokában a Naftohaz most felgyorsítja befektetési terveit. Stratégiánk része tapasztalt nemzetközi partnerek bevonása a Naftohazzal közös befektetésbe. A nemzetközi befektetők bevonása fontos szerepet játszik Ukrajna gázfüggetlenségének 2030-ra való megvalósításában. Hiszünk abban, hogy az OMV Petrom értékes és jó hírű partner, amely befektetési kapacitást, szakértelmet és releváns tapasztalatot hoz a régióba” – foglalta össze a gázipari cég stratégiáját Otto Waterlander, a Naftohaz csoport operatív igazgatója.
Ezt az úgymond függetlenedési törekvést nem nézte jó szemmel az orosz vezetés, amelynek nem érdeke, hogy Ukrajna a nyugati befektetőkkel karöltve kiszorítsa a piacról. Még akkor sem, ha erre csak 10-15 éven belül kerülhetne sor. A Nyugatnak esze ágában sincs lemondani a gázról. Csak az orosz gáztól szabadulna meg. Oroszország viszont nem szereti a konkurenciát, még középtávon sem. Az utolsó csepp a pohárban Putyin elnök közvetlen sérelme volt. Németország megakadályozta az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezését, amelyet Oroszország azért épített meg, hogy összeköttetést létesítsen Németországgal és további évi 55 milliárd köbméter gáz szállítását tegye lehetővé. Az Északi Áramlat-2 teljesen kikapcsolta volna Ukrajnát a gáztranzitból, de a vezeték beüzemelését Olaf Scholz kancellár az USA nyomására meghiúsította. Kitört a háború, jöttek az önpusztító szankciók, és egyelőre egyik fél sem enged.
Ebben a negatív végösszegű játszmában minden szereplő vesztes. Oroszország a biztonsága mellett a létét és gazdasági erejét biztosító piacait védi, közben rengeteget veszít a háborún és a szankciókon, de úgy érzi, nincs más választása. Ukrajna romokban hever, és esélye sincs gáztartalékait kitermelni, a befektetők ugyanis messze elkerülik a feldúlt csatatereket. De nem adhatja fel a harcot, mert az USA küldi a pénzt és a muníciót, a légvédelmi rendszert, a rakétakilövőt, a drónokat és a lőszert. Az USA játékszerévé vált. Az Európai Unió még mindig nem tudja, mivel pótolhatná az orosz energiát, amiről a politikai nyilatkozatok, vagyis a szavak szintjén oly könnyedén lemond, Németország pedig elhiteti a naiv lakossággal, hogy elég néhány fokkal lejjebb csavarni a radiátort.
Európa a II. világháború óta nem látott gazdasági válság felé sodródik, úgy büntetve Vlagyimir Putyint, hogy közben megingatja vagy akár fel is számolja a saját gazdaságát, elfeledve, hogy Oroszország ellen még senki nem nyert háborút. Ebben az ostoba konfliktusban csak egyetlen dolog biztos: Európa nem tanult a történelemből.
