Kell a maszk
Ennél különösebb járványt nem látott még az emberiség. Az egész világon dühöng, miközben az emberek kilencvenkilenc százaléka még soha nem találkozott vele, és nem is ismer olyat, akit megbetegített volna. Ráadásul nem is mindenkire veszélyes. A gyerekek észre sem veszik, általában a felnőtteket sem fenyegeti különösképpen, csak az öregeket és a krónikus betegeket, mondják a szakértők.
Ez is úgy kezdődött, mint a közelmúlt nem egy hasonló járványa: mint a távoli vihar villámlása, amelynek a mennydörgése csak nagy sokára, égi mormogásként jut el hozzánk. Azt gondolhattuk itt, Európában, hogy minket az a távoli vihar nem ér el, mi nem eszünk össze mindenféle vadállatokat, nálunk különben is higiénia van, és angolvécé. Aztán a vírus úgy csapott le Olaszországra, mint a szomszéd házba váratlanul becsapó villám, a mennydörgéstől, a bergamói hírektől a lélegzetünk is elakadt. Aztán jöttek a francia, spanyol, belga hírek, csak kapkodtuk a fejünket. Egy-két hét, és már nálunk is dörgött és villámlott.
Nem csoda, hogy erre olyan hatalmas horderejű intézkedéstömeggel reagáltak Európa kormányai, amilyet még nem látott az emberiség. Jószerével megállították az életet, leálltak a gyárak és az intézmények, az iskolák, lakásukba zárkóztak az emberek. Az eredmény nem maradt el: Európa megfékezte a járványt. Ha az interneten bőséggel föllelhető statisztikákat figyeljük, az látszik, hogy miközben a világ többi részén egyre nő a megbetegedések és halálozások száma, a mi földrészünkön megtorpant a robbanásszerű terjedés, a vírus visszaszorult. Ez még akkor is igaz, ha a legutóbbi napok adatai trendfordulót, a kór újabb térnyerését mutatják.
Ha részletesen vizsgáljuk az egyes országok adatait, különös összefüggésre világítanak rá. Ma már teljes biztonsággal kimondható, hogy a járvány terjedése ellen a leghatékonyabb módszer a közösségi szabályok betartása, elsősorban a megfelelő maszkviselet, aztán a távolságtartás és a kézmosás, magyarán az egyes kormányok által javasolt vagy éppen előírt szabályok betartása. Fél év elteltével a járványhelyzet megmutatta, melyek a szabálykövető népek, és melyek a nem követők. Úgy tűnik, hogy a világ legszabálykövetőbb kultúrája az európai. Ázsia vegyes képet mutat, Észak- és Dél-Amerika népei pedig nem szabálykövetők. Afrikáról még nincsenek megbízható adatok, de a világ aggodalommal várja azokat.
Európa maga is többfelé osztott, a nyugati és a keleti harmada sokkal rosszabb mutatókat produkál, mint a közepe, azaz a visegrádi országok területe (nyugat alatt a délt is, kelet alatt a Balkánt is értve). Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a nyugat-európai országok többségét váratlanul érte a vírus támadása, a hosszú lappangási idő miatt hetekig nem ismerték fel veszélyességét, és csak akkor kezdtek komolyan fellépni ellene, amikor már a kapukon belül volt, és sok ezer ember megfertőződött.
Mit is jelent valójában a szabálykövető magatartás? Kering a világhálón egy rövid megfogalmazás: „A mask is not a political statement, it’s an IQ test.” Azaz, „a maszk nem politikai állásfoglalás, hanem intelligenciateszt”. A szabálykövető magatartás tehát nem – ahogy liberális publicisták szeretik beállítani – jobbágymentalitás, hanem belátóképesség, a meghozott szabályok értelmes és hasznos voltának megértése és belátása.
Maga a jelenség önmagában is figyelmet érdemel. Nem kérdéses, hogy a vírus elleni küzdelemben a szabálykövető magatartás mint kulturális sajátosság nagy előny. De vajon egyebekben is az-e? Az USA nem szabálykövető, a covidjárvánnyal kapcsolatos mutatói tragikusak, egyebekben viszont a világ egyik legsikeresebb országa. Japán nagyon szabálykövető, és gazdaságilag szintén sikeres. A dél-ázsiai országok is sikeresek, a dél-amerikaiak nem azok. Hol van az optimális egyensúly az önállóság és az alkalmazkodó szabálykövetés között?
Újabb kérdés: mi a helyzet azokkal az országokkal, amelyeknek a kultúrája alapvetően szabálykövető ugyan, de egyre több olyan embert fogadnak be, akik nem szabálykövető kultúrából érkeznek, és azt a mintát hozzák magukkal? Magyarán: a nyugat-európai országok rosszabb járványmutatóiban mekkora szerepük van a közelmúltban betelepülteknek?
Európa mindenesetre ezen a tavaszon jól vizsgázott, Közép-Európa különösen jól. Csakhogy a szabálykövetésnek is vannak határai, erre megint csak a járvány a bizonyíték. Az emberek egyre jobban belefáradnak a korlátozásokba. Hiszen ez a sunyi vírus a legtöbbünk számára továbbra sem látható. Egyre erősebbé válik azoknak a hangja, akik szerint az egész valójában átverés, manipuláció, a gyógyszergyártók találták ki, hogy eladhassák a drága gyógyszereiket, vagy valami titkos hatalmak, hogy oltás címén chipet ültethessenek az emberekbe, de mindenképpen a szabadság ellen van a sok korlátozó intézkedés.
Amire senki nem számított: váratlanul az örökké fegyelmezett németeknek is elegük lett. Augusztus első napján hatalmas tömeg tüntetett Berlinben, és nemcsak azt nem tudjuk, hogy hozzávetőleg mennyien voltak, de igazán még azt sem, hogy miért mentek ki az utcára. Elvileg a vírusjárvány miatti korlátozások ellen tiltakoztak, de voltak ott mindenféle transzparensek, és elhangzottak mindenféle beszédek, a szélsőjobbtól a szélsőbalig. Követelték a nők egyenjogúságát, az alacsonyabb lakbért, a migránsok beengedését és be nem engedését, felszólalt melegjogi aktivista és AfD-képviselő.
Tudjuk, hogy a multikulturálissá vált Berlin ma már éppúgy nem azonos Németországgal, ahogy New York sem az Egyesült Államokkal, London sem az Egyesült Királysággal, a jelenség mégis komoly jelzés arra, hogy változás előtt állunk. Ami már meg is kezdődött. Az önfegyelem gyengülésével párhuzamosan Európában a járvány újra erősödni kezdett, miközben a világ többi táján most kezd igazán pusztítani. Szó sincs arról, hogy túl lennénk a nehezén, az még csak most jön. Ráadásul a polgárok részéről egyre gyengébb együttműködési hajlandósággal.
Mindebből Magyarország számára nagyon fontos tanulságok következnek. Eddig, ami a járvány kezelését illeti – ne féljünk kimondani – kitűnőre vizsgáztunk. A kormány időben lépett, és a lakosság az európai átlagnál fegyelmezettebben követte az előírásokat. Persze, mint mindig, most is voltak és vannak szabálysértők, a többség mégis azt tette, amit helyes volt tennie.
Az önfegyelembe való belefáradás jelei azonban nálunk is mutatkoznak már. És nemcsak a maszkviselésről van szó, hanem a fertőzés és fertőződés esélyeinek mindenféle csökkentéséről, a kézmosásról, a távolságtartásról, a higiéniai szabályok fokozott betartásáról, végül pedig az utazások lehetőség szerinti elhalasztásáról. A Maradj otthon! jelszava most a Maradj Magyarországon! felhívásra módosult, de sokan ezt sem akarják már figyelembe venni.
Amikor ránk tört a járvány, akkor azért kellett betartanunk a szabályokat, mert nagynak láttuk a bajt, ami épp azért nem lett rémisztően nagy, mert betartottuk az előírásokat. Most pedig azért kell továbbra is betartanunk, hogy ezúttal se legyen nagy. Ennek a betegségnek az egyik sajátossága, hogy a hosszú lappangási idő alatt senkiről nem lehet tudni, hogy nem fertőződött-e már meg, és nem fertőző-e maga is. Ezért csak egyet tehetünk: mindenki úgy viselkedik, mintha veszélyforrások között maga is veszélyforrás lenne.
Magyarország az elmúlt tíz évben hatalmasat lépett előre az ország újjáépítésében. Európában egyedüliként, a világon is párját ritkító módon úgy sikerült jelentősen emelni a foglalkoztatottságot és a reáljövedelmeket, hogy közben gyorsuló ütemben csökkent az állam eladósodottsága, és gyarapodott az állami vagyon. A vírus miatti intézkedések mindezt megakasztották, a gazdaság csak mostanra kezd visszatérni a korábban elhagyni kényszerült pályára.
Ezt kell most megőriznünk. Az életek megmentése mellett ezért kell most – még mindig – a maszk. Ha továbbra is elviseljük a szabályok betartásával járó, különösebben nem nagy kellemetlenségeket, akkor megőrizhetjük az országunk, az intézményeink, a gazdaságunk működőképességét. Az elmúlt tíz évben az egész ország keményen megdolgozott azért, hogy a magyarság visszatérjen a sikeres nemzetek közé. A maszk viselése igazán nem nagy ár azért, hogy ez a teljesítmény ne menjen veszendőbe.
