Az éjszaka folyamán Brüsszelben és Londonban is késeléses támadások történtek. Az angliai támadó kilétét még nem fedte fel a rendőrség, az azonban már tudható, hogy Belgiumban egy szomáliai származású férfi “Allah Akbar!” felkiáltással rontott katonákra.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Brüsszel belvárosában a katonák agyonlőtték azt a 30 éves, szomáliai származású férfit, aki Allahot éltetve egy késsel próbálta megtámadni őket este negyed 9 körül. 
Az esetet hivatalosan is terrortámadásnak minősítették.
Egyetlen katona sem sérült meg komolyan a támadásban.

Az ügyészség szerint a férfi, akiről korábban nem tudták, hogy terrorista tevékenységet folytatna, kétszer kiáltotta a támadás közben, hogy “Allah Akbar!” a Brüsszel belvárosában található sétáló részen, ahol a célpontjául szolgáló katonák járőröztek.

A brüsszeli polgármester, Philip Close azt nyilatkozta, nem emeli meg a jelenleg a legmagasabbnál eggyel enyhébb terrorkészültségi fokozatot.
“Az elsődleges jelek arra mutatnak, hogy elszigetelt támadásról, magányos elkövetőről van szó” – mondta.

Brüsszel utcáin a terrorkészültség miatt rendszeresen járőröznek katonák. 
Júniusban a város központi pályaudvarán lőttek agyon egy terroristát, aki bombát akart robbantani. Abban az akcióban más sérült nem volt.

Helyi idő (GMT) szerint este fél 8 után nem sokkal egy férfi “nagy késsel” támadt két rendőrre a londoni Buckingham palota előtt. 
A férfit letartóztatták, a két rendőrt kisebb sérülésekkel kórházba szállították. 

A támadóról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy huszonéves. 
Ő is megsérült, jelenleg kórházban ápolják. 
Kihallgatására egy későbbi időpontban kerül sor.

Az eset idején a királyi család egyetlen tagja sem tartózkodott a palotában. 
A londoni rendőrség (Metropolitan Police) szóvivője egyelőre nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, mi állhat a támadás hátterében.

Nagy-Britanniában ebben az évben eddig négy terrortámadás történt, amelyek összesen 36 halálos áldozatot követeltek. 

demokrata.hu, reuters.com (1)(2)