Fotó: MTI/Ujvári Sándor, illusztráció

Előzetes letartóztatásba helyeztek két embert csütörtökön Ankarában a törökországi orosz nagykövet, Andrej Karlov tavaly december 19-i meggyilkolásával kapcsolatban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség biztonsági forrásra hivatkozva.

Az érintettek egyike rendőr, a másik kereskedő. Az ügyészség azzal gyanúsítja őket, hogy tagjai az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak, amelyet Ankara a július 15-i puccskísérletért felelőssé tesz. A mozgalmat Törökország korábban terrorszervezetnek nyilvánította. Gülen tagadja, hogy ő állna Karlov meggyilkolásának hátterében.

A nyomozás során őrizetbe vettek közül három másik embert a vallomástétel után csütörtökön szabadon engedtek, de kettőjük felügyelet alatt marad.

A letartóztatott rendőr már az akadémián is szoros kapcsolatban állt Karlov gyilkosával, a szintén rendőr Mevlüt Mert Altintassal, valamint azt a lakást is ő bérelte, ahol a merénylet elkövetője lakott.

A 62 éves orosz nagykövetet egy ankarai fotókiállítás megnyitóján lőtte le a civil ruhát viselő tettes, televíziós kamerák nyilvánossága előtt. Altintas iszlamista és a szíriai Aleppó elleni orosz légi offenzívát felemlegető jelszavakat kiabált, mielőtt a török hatóságok végeztek vele.

MTI