Az ARD vasárnap délután sugározta szokásos nyári politikai interjúját, amelynek ezúttal Alice Weidel volt a vendége. A beszélgetés azonban alig tudott érvényesülni, miután a túlpartról hangos és kitartó demonstráció kezdődött. A zaj elnyomta a műsorvezető kérdéseit is, Weidelnek többször előre kellett hajolnia, hogy egyáltalán hallja, mit mondanak neki – írja az Origo.

Hirdetés
Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Soeren Stache

Tudott a rendőrség az akcióról, és hagyták, hogy zavart keltsenek?

A vasárnapi tiltakozó akció mögött a Philipp Ruch vezette Zentrum für politische Schönheit (ZPS) állt. Ruch azóta részletesen nyilatkozott az akcióról a Bild helyettes főszerkesztőjével, Paul Ronzheimerrel folytatott podcast-beszélgetésben. Amikor megkérdezték, honnan tudta a ZPS az interjú helyszínét és időpontját, Ruch így válaszolt:

„Ez természetesen üzleti titok.”

Ruch azt állítja, hogy a ZPS csak azért tudott közvetlenül az ARD szabadtéri stúdiójával szemben elhelyezkedni, mert kapcsolatban állnak a berlini rendőrséggel.

A Berliner Zeitung szerint a berlini rendőrség időközben két szabálysértési eljárást indított a szervezők ellen, mivel a tiltakozó akciót nem jelentették be. Már az is kérdéseket vet fel, hogyan valósulhatott meg a tiltakozás zavartalanul, mivel a Bundestag (Németországi Szövetségi Köztársaság parlamentjének alsóháza) közvetlen környezetében elvileg tilos tüntetéseket és felvonulásokat tartani.

Az AfD követelte az interjú megismétlését:

„Ilyen helyzetben az ARD-nek egy stúdióba kellett volna visszavonulnia, hogy biztosítsa a zavartalan és korrekt interjút”

– mondta Markus Frohnmaier, az AfD frakcióvezető-helyettese.