Fotó: LCV/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

A vádhatóság szerint a 2021 májusában hivatalban lévő, Florin Citu vezette román kormány 52,8 millió felesleges Pfizer és Moderna vakcinát rendelt meg, több mint egymilliárd euró kárt okozva ezáltal a román költségvetésnek. Az ügyészség szerint a kormány ezt annak ellenére tette, hogy Románia előzőleg közölte: 10,7 millió beoltható lakosa van, és a korábban leszerződött 37 millió dózis 23 millió ember immunizálására lett volna elegendő, ha kétharmaduk a harmadik, megerősítő oltást is kéri.

Az ügyben súlyos következményekkel járó hivatali visszaélés miatt indult eljárás.

A szenátus szerdán 90 támogató és két ellenszavazattal jóváhagyta a legfőbb ügyész kiadatási kérését. Citu mentelmi jogának megvonását párttársai is megszavazták. A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) 2021-22-ben fél évig vezető, az őt leváltó jelenlegi pártvezetést azonban nyíltan bíráló Citu természetesnek nevezte, hogy a szenátus nem akadályozta meg a bűnvádi eljárás lefolytatását.

A liberális politikus azt mondta: miniszterelnöki hatáskörét a román törvényeknek megfelelően gyakorolta, a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején a lakosság egészségügyi helyzetének javítása, a járvány megfékezése vezérelte.

Korábban írtuk

Citu a 2020-as decemberi választások után 2021 novemberéig állt – a PNL, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével – alakult jobbközép kormány élén.

Hétfőn a Citu-kormány vakcinabeszerzése ügyében Klaus Iohannis román államfő jóváhagyta az egykori Citu-kormány két egymást váltó USR-es egészségügyi minisztere, Vlad Voiculescu és Ioana Mihaila mentelmi jogának felfüggesztését is.

Romániában a parlamenti mandátummal rendelkező volt kormánytagok ellen csak az illető ház – a szenátus vagy a képviselőház -, a többi volt kormánytag ellen pedig csak az államfő jóváhagyásával indíthat bűnvádi eljárást az igazságszolgáltatás.