Fotó: MTI/EPA/Javier Etxezarreta
Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog az Európai Politikai Közösség (EPC) harmadik csúcstalálkozójának megnyitóján Granadában 2023. október 5-én
Hirdetés

Franciaország katonai kiképzőket küldhet Ukrajnába, a döntést Macron várhatóan a következő héten jelenti be hivatalosan, Volodimir Zelenszkij látogatása során – értesült a Reutersnek három különböző diplomáciai forrásból.

A lap szerint Franciaország egy nemzetközi koalíció élére kíván állni, amely kiképzőkkel segítené az ukránokat, kezdetben korlátozott létszámmal, ami később több száz főre is rúghat – persze kérdés, mennyire lesz ez sikeres, hiszen több szövetséges állam is óva intette ettől Macront, mondván, hogy ez nyílt konfliktust eredményezhet Oroszországgal.

A kezdeményezés első lépéseként Franciaország korlátozott számú személyzetet küldene Ukrajnába annak érdekében, hogy felmérjék a helyzetet és meghatározzák a további lépéseket. A tervek szerint ezután több száz kiképzőt küldenének ki, akiknek feladata többek között az aknamentesítés, a haditechnika karbantartása és a harci repülőgépek kezelésének oktatása lenne.

Az előkészületek állítólag már nagyon előrehaladott állapotban vannak, így hamarosan konkrét fejleményekre is lehet számítani.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk