Juan Manuel Merchan bíró ezzel elutasította a volt elnöknek és ügyvédeinek kérelmét a tárgyalás elhalasztására, ami azt jelenti, hogy a Donald Trump ellen indult négy bűnvádi eljárás közül az első tárgyalását New Yorkban tartják. A volt elnök ellen Alvin Bragg, New York demokrata párti kerületi ügyésze emelt vádat 2023-ban, mert szerinte a hallgatási pénz kifizetéséhez 2016-ban gazdasági bűncselekmény kapcsolódott. A pénzt mások mellett egy felnőttfilmes színésznő, Stormy Daniels kapta azért, hogy a nyilvánosság előtt ne beszéljen az akkor üzletemberként dolgozó Donald Trumphoz még a 2000-es években fűződő kapcsolatáról.

Hirdetés

A csütörtöki bírósági meghallgatáson New Yorkban részt vett Donald Trump is.

A bíró részben azzal érvelt, hogy a volt elnök ellen Washingtonban emelt vád március 4-re kitűzött első tárgyalását elhalasztották, ami lehetővé teszi a New York-i tárgyalás kezdetét március 25-én. Mint mondta, egyeztetett a washingtoni per bírájával is.

A bíró jelezte, hogy tervei szerint New Yorkban 6 héten át tart majd a büntetőper tárgyalási szakasza.

Korábban írtuk

Donald Trump ügyvédje, Todd Blanche úgy fogalmazott, hogy „határozottan tiltakozik az ellen, ami a tárgyalóteremben zajlik”. Kifejtette: annak, hogy Donald Trumpnak a következő két hónapot azzal kell töltenie, hogy a tárgyalásra készüljön fel ahelyett, hogy az elnökválasztási kampányát folytassa, „nem lenne szabad megtörténnie ebben az országban”.

Donald Trump a bíróság előtt adott nyilatkozatában politikai beavatkozásnak nevezte az ügyet, amit a jelenlegi elnök, „Joe Biden Fehér Háza irányít”. A republikánusok legnépszerűbb elnökjelöltje hozzátette, hogy a bírósági tárgyalás idején a napokat a tárgyalóteremben tölti majd, az éjszakát pedig kampányával.

Szintén csütörtökön Atlantában bírósági bizonyítási eljárás keretében tartottak meghallgatást egy Fani Willis kerületi ügyészt érintő ügyben. Fani Willis az, aki Donald Trump ellen Georgia államban emelt bűnvádat. A kerületi ügyész ellen indult hivatali visszaélés gyanújáról szóló eljárás akár azzal is járhat, hogy kizárják a Donald Trump elleni vád képviseletéből.

Fani Willis ellen egyebek között amiatt emeltek kifogást, hogy a Donald Trump ellen folytatott nyomozást egy olyan különleges ügyészre, Nathan Wade-re bízta, akihez „romantikus kapcsolat” fűzte, részben kapcsolatuk révén pedig több százezer dollárnyi anyagi előnyhöz jutottak.

A bizonyítási eljárás keretében megszólalt Fani Willis korábbi munkatársa és egy barátja, aki szerint a kerületi ügyész és a különleges ügyész között már annál is korábban intim viszony alakult ki, mint ők állították.

Amennyiben a Donald Trump elleni vád képviseletéből kizárják Fani Willist és kerületi ügyészi irodáját, a bírósági eljárást is elhalasztják.