Kiderült, miről beszélt Donald Trump, miután meglőtték
Szinte napra pontosan egy év telt el azóta, hogy merényletet követtek el az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Donald Trump ellen egy pennsylvaniai kampánygyűlésen. Most Salena Zito újságíró és író, aki a helyszínen tartózkodott, először számolt be részletesen arról, mit látott és hallott, valamint milyen személyes beszélgetéseket folytatott Trumppal közvetlenül az esemény után.Salena Zito Brian Kilmeade műsorában idézte fel a tavaly július 13-án, Butler városában történteket: „Láttam, ahogy a füléhez kap, láttam, ahogy a vér végigcsorog az arcán. Aztán láttam, hogy saját lábán hagyja el a színpadot. Ez volt az első jele annak, hogy talán mégis jól van. Vagy legalábbis nem sérült meg olyan súlyosan, mint elsőre gondoltam”.
Azon a hírhedtté vált gyűlésen a 20 éves Thomas Crooks tüzet nyitott a nagygyűlésen résztvevő tömegre. Az egyik golyó Donald Trump fülének tetejét találta el, míg a közönség soraiban többen is megsérültek, köztük Corey Comperatore tűzoltó, aki életét veszítette.

Salena Zito eredetileg interjút készített volna az elnökkel, de a lövöldözés keresztülhúzta a terveket.
Az írónő szerint Trump már másnap felhívta őt, hogy érdeklődjön felőle. „Aznap összesen hétszer beszéltünk” – mesélte Zito Kilmeade-nek. – „Nagyon megrázó beszélgetéseink voltak”.
Donald Trump újra és újra azt kérdezte tőle, szerinte miért történt meg, hogy a színpadon állva egy tizedmásodpercre elfordította a fejét, ami aztán jó eséllyel megmentette attól, hogy halálos sebesülést szerezzen.
„Ő maga többször is arra a következtetésre jutott, hogy a Jóisten keze mentette meg” – mondta Zito. – „Meggyőződése, hogy azért maradt életben, mert magasabb rendű küldetése van annál, mint hogy egyszerűen csak elnökjelölt legyen. Azt mondta, az a feladata, hogy a lehető legjobbat tegye az országgal”.

Az újságíró arról is beszámolt, hogy közvetlenül a támadás után Trump nem hagyta el azonnal a színpadot, és ő maga is megkérdezte tőle, miért döntött így. „[Trump] azt mondta: «Abban a pillanatban nem Donald Trump voltam. Akkor az Egyesült Államok elnöke voltam»”.
Trump úgy érezte, meg kell mutatnia, az amerikaiak milyen szívósak és kivételesek, és megakadályozni, hogy pánik törjön ki a helyszínen. „«Azt akartam, hogy az emberek tudják: folytatjuk, és mindig folytatni fogjuk, bármi történjék is»” – idézte fel Zito az elnök szavait.
