Hirdetés

Rendőrségi források szerint a tűz hajnali 2 óra körül ütött ki egy háromemeletes épület földszintjén, amely a fővárostól 15 kilométerre fekvő, 39 ezer lakosú város polgármesteri hivatalának közelében található.

A tüzet szombat délelőtt sikerült eloltani a tűzoltóknak. Helyszíni tudósítások szerint az épület udvarra néző homlokzatán kívülről is láthatók volt a füst által hagyott fekete nyomok. A tűz okának kivizsgálását a bűnügyi rendőrség megkezdte.

A település polgármestere, Azzedine Taibi az AFP hírügynökségnek elmondta: az áldozatok között van a harmadik emeleti lakás 65 éves bérlője, annak nővére és egy barátnőjük, aki náluk aludt egy családi ünnepséget követően. A nyolc sérült közül hárman súlyos állapotban vannak, köztük egy hatéves kisfiú életveszélyes sérüléseket szenvedett – tette hozzá a polgármester, „szörnyű tragédiáról” beszélve.

A polgármester elárulta, hogy szeptember 27-én veszélyeztetettségi rendeletet adott ki a leromlott állapotú társasházra, amelyben mintegy 15 ember lakott, és amelynek több lakása is üresen állt.

Korábban írtuk

„Az épületet nem fenyegette összeomlás, de különböző munkálatokra szorult” – hangsúlyozta. Ennek érdekében szerdán ürítették volna ki az összes lakást.

A közelmúltban két halálos kimenetelű tűzeset is történt ebben a megyében, Seine-Saint-Denis-ben, amely Franciaország legszegényebb övezetének számít.