Fotó: Sayfo Omar/Demokrata
Hirdetés

A járvány elleni küzdelem jegyében hozott szimbolikus intézkedés keretében helyi idő szerint reggel hét és este kilenc óra között bizonyos kivételekkel mindenkinek otthon kell maradnia. Modi felszólította az embereket, hogy aznap délután öt órakor az erkélyekről és ablakokból éljenezzenek az egészségügyi dolgozóknak.

Az indiai televízióban közvetített lakossági felhívásában hangsúlyozta: az emberek csak a legszükségesebb esetekben hagyják el otthonaikat az elkövetkező hetekben. A 65 éven felülieket pedig felkérte, lehetőleg ne menjenek ki az utcákra.

Rendkívülinek nevezte a fertőzés jelentette egyre nagyobb kihívásokat és mindenkit „társadalmi távolságtartásra” sürgetett.

„Megpróbáltatással teli idők ezek, de fegyelmezettnek kell lennünk, hogy elejét vegyük a vírus további terjedésének” – emelte ki Modi. Hozzátette: a világjárvány (pandémia) súlyos kihatással van az ország gazdaságára.

Mindemmellett igyekezett megnyugtatni az indiaiakat: intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy nem lesz hiány az alapveto szükségleti cikkekből. Mint mondta, stábot hozott létre, amelynek feladata a gazdasági hatások felmérése. Felszólította az embereket, hogy hagyjanak fel a készletek felhalmozásával, ne menjenek rutin vizsgálatokra a kórházakba, és halasszák el a nem feltétlenül szükséges műtéteket.

Az 1,3 milliárd lakosú Indiából sok európai államhoz képest viszonylag kevés – 176 – megbetegedést és négy halálesetet jelentettek. Vasárnaptól egy hétre felfüggesztették a nemzetközi repülőjáratokat.