A digitális korszak a nyakunkon van. A közösségi médiumok adatbázisai emberek százmillióinak digitális profilját raktározzák el, a kormányok pedig az online szférára is kiterjesztik a cenzúrát. Az orwelli digitális világ, amitől a nyugati polgárok joggal tartanak, Kínában már a hétköznapokat jelenti.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az Európai Bizottság 2017 nyarán jelentett be akciótervet a közösségi médiumok tartalmának szűrésére, idén januárban pedig az amerikai kongresszus hirdetett háborút az interneten terjedő terrorista tartalom és gyűlöletbeszéd ellen. Németországban a napokban lépett életbe az a törvény, amely a közösségi médiumokat ötvenmillió eurós büntetéssel sújthatja, ha azok nem távolítják el a bejelentéstől számított 24 órán belül az álhíreket vagy a sértőnek minősített tartalmakat. Ezzel szinte egy időben Emmanuel Macron francia elnök is bejelentette, hogy a törvény erejével fog fellépni az álhírek ellen.

A fentiekben az érintett nagyvállalatok is partnerek. A Facebook már 2017 nyara óta üzemeltet tartalomszűrő algoritmusokat, és alkalmaz embereket, aminek köszönhetően a bejelentést követően a gyűlöletbeszédnek minősített bejegyzések közel 60 százalékát eltávolítják. Ez az arány Mark Zuckerberg ez év eleji ígérete szerint nőni fog. Bár a cenzúra morálisan és eszmeileg súlyos dilemmákat vet fel, jogilag nehezen támadható, mivel a regisztrációval a felhasználók elfogadták a használati feltételeket. A baj az, hogy más választásuk nincs: vagy aláírnak, vagy nem vehetnek részt a programban.

Ennél is aggályosabb az internetes óriá­sok felhasználói adatkezelése. A Face­booknak és Google-nek ma már több a felhasználója, mint ahány lakosa a Föld legnépesebb országainak van. Kezükben tehát felbecsülhetetlen értékű adatbázis összpontosul. Az pedig az NSA-botrány során már bebizonyosodott, hogy ezt felhasználják.

Társadalomkritikusok már most orwelli digitális diktatúrát vizionálnak, ahol az állam szabja meg, hogy ki mit írhat és olvashat a virtuális világban, a hibázókra pedig a törvény a való világban sújt le. A félelmetes sebességgel fejlődő Kína azonban e téren is lehagyja a mostani fejlett világot. Kínában a „nagy tűzfal” külföldi internetes oldalak tízezreit blokkolja, a felhasználók pedig az olyan nyugati szolgáltatók helyett, mint a Facebook, Twitter, YouTube vagy Google azok kínai megfelelőit használhatják, amelyeken algoritmusok és alkalmazottak hadai szűrik a tartalmakat. Míg a nyugati online színtér több, bár egymással közvetve összejátszó multi kezében összpontosul, addig Kínában minden információ egyetlen hazai adatbázisba folyik be.

Az ország legnépszerűbb közösségi alkalmazása, a 900 millió felhasználóval rendelkező WeChat – amely 2011-ben még egyszerű üzenetküldő alkalmazásként indult – mára az élet szinte minden területét lefedi. A hagyományos funkciók mellett már lehet vele pénzt utalni, számlákat befizetni, boltban fizetni, taxit rendelni, jegyeket vásárolni, szállást foglalni. A kínai nemzetbiztonsági törvény és a 2017-es cyberbiztonsági törvény értelmében pedig a szolgáltató minden információt hozzáférhetővé tesz az állam számára.

A dolog itt még nem áll meg. A WeChaten való regisztrációval a polgárok elfogadják a felhasználási feltételeket, amelyek értelmében a cég bármikor aktiválhatja okostelefonjuk és laptopjuk GPS-ét, mikrofonját és kameráját. A technikai kütyük így gyakorlatilag az állam megfigyelőkészülékeivé válnak. A WeChat a politikailag kockázatosnak ítélt szóhasználat közzétételét vagy üzenetben való elküldését alapból blokkolja, a nem megfelelően viselkedőkre pedig a törvény is lesújt.

2016 júliusában Szecsuán tartományában egy tibeti férfit a dalai láma születésnapja alkalmából küldött üzenete miatt ítéltek szabadságvesztésre, 2017 júniusában pedig egy Cai Jinrong nevű asszony állt bíróság elé, miután az állam által betiltott Falun Gong szektáról küldött üzenetet egy ismerősének WeChaten. Kínában 2017 februárjában a Legfelsőbb Népi Bíróság bejelentette, hogy több mint hatmillió embert tiltottak el a repüléstől nem megfelelő viselkedés miatt, közel kétmillióan pedig vonatra sem ülhetnek hasonló okból.

Kínában sem új dolog az állampolgárok megfigyelése. A dang’an, vagyis „dosszié” néven ismert rendszerben a helyi és központi irodák évtizedek óta aktákat vezetnek a polgárokról, amelyekben az iskolapadtól a sírig követik azok szakmai és magánéletét. Noha nyugati fejjel ez túlzott ellenőrzésnek, a szabadság korlátozásának tűnik, a normakövető kollektív kínai kultúrában korántsem okoz ekkora felháborodást. Akinek nincs mitől tartania, annak még az előbbre jutását is segíti a nyilvántartás.

A modern technika most új kapukat nyitott meg. A pekingi kormány 2014-ben jelentette be a Társadalmi kreditrendszer nevű programot, amely az ország polgárait és jogi személyeit pontozásos rendszerben hivatott értékelni. Az ebben való részvétel a próbaidőszakban egyelőre még önkéntes alapon történik, 2020-tól viszont már mindenki számára kötelező lesz. A fejlesztést természetesen olyan, az államhoz köthető technikai cégek végzik, mint az ország legnagyobb közösségimédia-vállalata, a Tencent, valamint az Amazon nevű internetes piactér kínai megfelelője, az Alibaba tulajdonában lévő Ant Financial Services Group.

A Sesame Credit névre keresztelt program az embereket egy 350 és 950 között terjedő pontrendszerben osztályozza. Noha az Alibaba a besorolást végző algoritmust titokként kezeli, öt fő szempont nyilvános: az első a hiteltörténet, vagyis hogy az állampolgár időben befizeti-e a számláit. A második a teljesítési képesség, magyarán, hogy az illető milyen mértékben tudja teljesíteni vállalásait. A harmadik az olyan személyes adatok, mint a lakcím vagy a mobilszám. Ez persze még nyugati viszonylatban sem lenne kirívó, hiszen efféle osztályozást többek közt a biztosítótársaságok és hitelintézetek is végeznek. A Sesame Credit negyedik és ötödik pontja azonban már megfeküdné az európai emberek gyomrát. A besorolást ugyanis a vásárlási szokások alapján megállapított személyiségrajz is befolyásolja. Aki például sok videojátékot vesz, azt lustának minősítik, így pontjai csökkennek. Aki viszont, tegyük fel, nagy mennyiségű pelenkát rendel, annak a pontjai felfelé mozdulnak el, mivel feltételezik, hogy szülőként nagy felelősségérzettel bír. Az állam által helyesnek tartott személyiségjegyek és attitűdök ezáltal magasabb pontot eredményeznek.

Az ötödik pontozási faktor a „pozitív energia”, magyarán, hogy milyen bejegyzéseket oszt meg és milyen üzeneteket küld a polgár a barátainak és ismerőseinek. Aki dicséri a gazdaságot, az ország politikai irányát, annak pontjai felfelé mozdulnak el. A negatív megjegyzések elvileg nem befolyásolják negatív irányba a pontokat, de mivel az algoritmus titkos, erre nincs garancia. Amit viszont tudni lehet, hogy a pozitív vagy épp negatív energiákat az ember baráti köre is befolyásolja. Ha például valakinek egy ismerőse a rendszer szerint negatív attitűddel bír, azzal az ő pontszámát is lehúzza.

A nyugati aggodalmaskodók meglepetésére a rendszer már most, a próbaidőszakban is népszerű a kínaiak körében. A magas pontszámmal ugyanis különféle előjogok is járnak. Aki eléri a 600 pontot, az ötezer jüan (kétszázezer forint) vásárlási hitelre jogosult az Alibabán. 650 ponttól már kaució nélkül bérelhet autót, 700 pontnál a szokásos dokumentumok benyújtása nélkül jelentkezhet bizonyos ázsiai utakra, 750 pontnál pedig a kínai hatóságok gyorsított eljárással bírálják el, hogy jogosult-e schengeni vízumkérelem benyújtására. A magas pontszám már most státusszimbólum. A Twitter kínai megfelelőjén, a Weibón milliók büszkélkednek besorolásukkal, az ország legnépszerűbb párkereső oldala, a Baihe pedig alapból kiemelt profilt kínál azoknak, akinek magasak a pontjai.

A témáról készített összeállításában a Wired nevű brit technikai folyóirat idézte Hu Taót, a Sesame Credit vezető menedzserét, aki szerint 2020-tól a rendszer célja az lesz, hogy kiszűrje a megbízhatatlan embereket, akik a jövőben így nem bérelhetnek autót, nem vehetnek fel hitelt, sőt, bizonyos munkaköröket sem tölthetnek majd be. Hu Tao elmondta azt is, hogy a Sesame Credit megkereste az oktatási minisztériumnak megfelelő legfőbb irodát, hogy osszák meg velük a vizsgákon csaláson ért diákok névsorát, hogy tettüknek a digitális besorolásukra is hatása lehessen. Ha tehát egy polgárba vetett bizalom meginog, a szankciók azonnal életének minden területén éreztetni fogják ennek hatását. Hu Tao elképzelése szerint a jövőben az alacsony pontszámmal bíró személyek lassabb internetszolgáltatásra lesznek jogosultak, nem látogathatnak bizonyos éttermeket. Sőt, bizonyos munkaköröket sem tölthetnek majd be, gyermekeik pedig nem járhatnak elitiskolákba.

Ahogy a kínai Kormányügynökség 2016 szep­temberében kiadott dokumentuma fogalmaz: „A pont­rendszer lehetőséget kínál a megbízhatóaknak arra, hogy biztonságban és szabadon mehessenek bárhová, a hitelüket vesztőknek azonban egyetlen lépés megtétele is nehézségekbe fog ütközni.”

A jövőkép mégsem Ázsiában ijesztő. Az online és a való élet összemosódása Nyugaton már régóta tart. De ennél is nagyobb baj, hogy míg Kína saját maga építi a digitális kontrollt saját lakossága felett, a teljes euroatlanti civilizáció fölött néhány amerikai székhelyű multinacionális cég uralkodik, amelyek saját törvényeiket kényszerítik rá a védtelen országokra. Az internetes kereskedők sikerét, a szálláskereső oldalakon a szállodák üzletét, az Uber-sofőrök kuncsaftjainak a számát már ma is digitális pontozásuk dönti el, de ez mind semmi a szabad szólást megfojtó „gyűlöletbeszéd” elleni rendszer beindításához képest. Kína csak azt teszi, amiben mindig is jó volt az elmúlt évezredekben: átveszi a rátelepedni készülő modellt, magába olvasztja, majd továbbfejleszti. Előremenekül. Eljön az idő, amikor irigyelni fogjuk Kínát.

Sayfo Omar